Az új Monopolyval kisemmizik a munkásosztályt?

Augusztustól megváltozik a klasszikus Monopoly figurakészlete. A játszható bábuk közül kikerül a bakancs, a gyűszű és a talicska. A helyükre két cuki bábu, egy pingvin és egy gumikacsa kerül, illetve egy szuperül kinéző dinoszaurusz.
2013-ban változtattak utoljára a klasszikus bábukon, akkor kivették a készletből a vasalót, és a helyére kismacskát tettek. Vagyis a trend ugyanaz: a gyerekközönség számára vonzó, aranyos bábuk kerülnek be, a ma kissé talán oda nem illőnek, mi több, bizarrnak ható tárgyak pedig kikerülnek. De mit is veszítünk azzal, ha többet nem játszhatunk a kitaposott bakanccsal vagy a talicskával?

A világ legnagyobb Monopoly-táblája Varsóban, 2015-ben
Forrás: NurPhoto/Krystian DobuszynskiA Monopoly ősét, a The Landlord's Game nevű társasjátékot kifejezetten azzal a céllal hozták létre a 20. század első éveiben, hogy ismertebbé és érthetőbbé tegyen bizonyos gazdasági folyamatokat, és népszerűsítse egy Henry George nevű közgazdász progresszív adózásról szóló elveit (ennek köszönhető a minden játékos által szívből gyűlölt luxusadó mező az eredeti táblán).
A harmincas években ebből a játékból alakult ki a kevés változtatással ma is ugyanúgy ismert és játszott Monopoly.

Kaliforniai vendégmunkás 1939-ben, Dorothea Lange fotóján
Forrás: Photo12/Ann Ronan Picture LibraryA társasjátéknak szimbolikus célja és üzenete volt: a játékban bárki meggazdagodhatott, egyenlő esélyekkel indult gazdag és szegény, az ingatlan- és tőkefelhalmozás bárki számára lehetséges volt. Ez a harmincas évek közepén afféle új kezdetet ígért a gazdasági válságban tönkrement amerikaiak millióinak.A játszható figurák is ezt a szándékot szimbolizálták. A cilinder, az autó és a gőzhajó is inkább a felső- és középosztályok jelképszerű tárgyai voltak, az elhordott bakancs, a gyűszű, a talicska és a korábban már leváltott vasaló pedig a munkásosztályhoz kötötte a játékot.
Na, ennek van most vége. De azért a dinoszaurusz tényleg jól néz ki.
(Címlapi kép: AFP)