Mi bajuk a feministáknak Shane Tusuppal?
És itt van a férfi, aki felelős azért, hogy a feleségéből egy teljesen új úszó lett.
Hosszú Katinka szenzációs világcsúcsa után ezzel a mondattal mutatott rá a riói medence szélén hadonászó és ordibáló Shane Tusupra az NBC riportere, Dan Hicks.
Néhány éve ez a megjegyzés nem vetett volna nagy hullámokat, valószínűleg Barcelonában, Pekingben vagy akár négy évvel ezelőtt, Londonban is hagytuk volna elmenni a fülünk mellett, 2016-ban viszont a feminista éberség eljutott arra a szintre, hogy észrevegye és szóvá tegye ennek a mondatnak a visszásságait. A Twitteren többen is ráugrottak Dan Hicks szerencsétlen szavaira, majd a Jezebel tette fel a kérdést, hogy az NBC mégis miért Hosszú férjének a sikereként könyvelte el az úszó világcsúcsát, amikor azt a világcsúcsot Hosszú úszta.
A közvetítés hevében persze sok minden kiszaladhat egy riporter szájából, ha történetesen a magyar közvetítéseket követjük, horribile dictu még az is, hogy ÚSZÓHÖLGY. Dan Hicks mondata azonban nagyon érzékletesen tükröz egy sokkal mélyebb problémát, ezért érdemes a riporteri baklövésen túl is foglalkozni vele.
A probléma megvilágítására rögtön segítségünkre siet Deutsch Tamás egy igazi kikacsintós Facebook-bejegyzéssel, amelyben kijelöli a nők helyét:
Igen, jól olvasták: férfiak nélkül nem lehetnek sikeresek a nők. Ez az alapvetés olyan mélyen gyökerezik abban a koordináta-rendszerben, amelyben a világot értelmezzük, hogy nehéz visszafejteni az eredendő problémáig. Sőt a jól bejáratott alapfelállás, amelyet Deutsch megpróbált a feje tetejére állítani az, hogy egy sikeres férfi mögött (hangsúlyosan mögött, és nem mellett) mindig ott egy nő. Ezért is fordulhat elő, hogy még az egyik leginkább előre mutató magyar női magazin is belefut abba a csapdába, hogy Nők a sikeres férfiak mögött címmel tálalja a vízilabdázók feleségeiről készült összeállítását, tovább süllyedve a szexista sztereotípiákban az első mondatokkal, amelyekben magától értetődően a hátországba helyezi el a nőket.
Visszatérve a sportsikerekre, egy sportoló teljesítményét persze butaság lenne leválasztani az edzőjéről. Shane Tusup és Kulcsár Győző is teljes joggal tombolt Rióban Hosszú Katinka és Szász Emese aranya után. A sportolói teljesítményről folytatott közbeszéd akkor siklik ki, amikor a nemek között próbáljuk meg leosztani a kártyákat. Vagyis nem a sportolóról és az edzőjéről beszélünk, hanem egy nőről és egy férfiról.
Ilyenkor ugyanis működésbe lépnek azok a reflexek, amelyek egy férfi teljesítményét automatikusan magasabb polcra helyezik egy nőénél, abból az egyszerű okból kifolyólag, hogy azt férfiként érte el. Ebben a viszonyrendszerben kerülhet magasabb polcra Shane Tusup munkája Hosszú Katinkáénál, legalábbis erre próbáltak meg figyelmeztetni az NBC riporterének mondatát feminista szemszögből értelmező szerzők.
Honnan sejthetjük, hogy valami nincs rendben? Például onnan, hogy a női teljesítmény elismerésére nincs is szókincsünk. Ha fejet akarunk hajtani egy nő teljesítménye előtt, azt mondjuk:
Ez férfimunka volt.
Próbáljunk fordítani rajta egyet. Mennyire idétlenül és erőltetetten hangzik, hogy
Ez női munka volt.
Ha pedig valamit nem tudunk szavakkal kifejezni, akkor
annak a létezését is nehezen képzeljük el.
Ennek pedig messze gyűrűző következményei vannak a női eredmények létjogosultságát tekintve.
Az uszodától, a pásttól és a sporttól eltávolodva a női teljesítmény háttérbe szorulását megtaláljuk a vállalati vagy akadémiai környezetben is. Nagyon sok nő érzi úgy, hogy a siker legnehezebb része, hogy felvállalja: ez az ő munkájának az eredménye. Ez a hozzáállás különösen megfigyelhető, ha a nők olyan csoportban dolgoznak, amelyben férfiak is vannak. A csoport eredményeit a nők nagy eséllyel a férfiak számlájára írják. Ezt a jelenséget különböző tudományos kutatások is körbejárták már, de valószínűleg a legtöbb nő tudna példát mondani a saját életéből is, amikor egy-egy eredményt nehéz volt felvállalnia, mert kézenfekvőbb azt férfi kollégáinak tulajdonítani.
A szexista sztereotípiákból táplálkozó reflexek alattomos működésére világított rá tavaly a Washington Post is egy cikkben, amelyben egy közgazdász házaspár tanulmányának a nemi sztereotípiákkal súlyosbított utóéletét elemezte. Az Anne Case és Angus Deaton által közösen jegyzett kutatás első szerzőjeként újra és újra a férj nevét emlegették, mintha főleg az ő műve lenne, nem pedig két tudós egyenrangú munkája, és nem mintha az íratlan akadémiai szabályok ne az ábécésorrendet indokolták volna a szerzők feltüntetésénél.
Pont az ehhez hasonló megnyilvánulások miatt nehéz kilépni abból a körforgásból, amelyben – egy másik közgazdász szavaival élve – a női közgazdászokat a mai napig „másodrangú polgároknak" tekintik. Nem nehéz meglátni az összefüggéseket a teljesítmény elismerésének megtagadása és a férfi és női fizetések közötti különbségek között sem.
Vagyis nagyon is van jelentősége annak a mondatnak, amely az NBC riporterének elhagyta a száját, és annak is, hogy sokan észrevették a mögöttes jelentéseket. Könnyen lehet, hogy Dan Hicks csak fel akarta hívni a figyelmet arra a különleges edzői teljesítményre, amely szerepet játszott Hosszú Katinka olimpiai sikerében, legalábbis valami ilyesmire próbált utalni, miután a mondatai körbefutottak az interneten. De közben olyan sztereotípiákra erősített rá, amelyektől legfőbb ideje lenne megszabadulni.
Dan Hicks azóta elnézést kért a szexista megjegyzésért.
(Címlapi kép: AFP/Christophe Simon)