Rábízná egy nőre a Holdra szállást?
Az emberiség civilizációs fejlődésének jelenlegi szakaszában a matematikusok közül kevesen lesznek világsztárok, és ezért természetesen butaság lenne a matematikát okolni. De milyen eséllyel vívhat ki magának elismertséget, vagy legalábbis ismertséget egy olyan tudós, aki mindamellett, hogy ezen a pályán mozog, még ráadásul nő is, fekete is, és az 50-es, 60-as évek Amerikájában műveli a matematikát? Maradjunk annyiban, hogy Katherine Johnsonnak és társainak a neve több okból sem volt széles körben ismert. Ez azonban épp mostanában változik, pont időben, hogy a hamarosan 98 éves Johnson ennek tanúja legyen. Nézzék csak ezt a trailert:
Igen, Hollywood végre rájött, hogy Katherine Johnson élete és munkássága mozivászonra kívánkozik. A Hidden Figures című filmet jövő januárban mutatják be az Egyesült Államokban.
Az űrverseny hőskora rengeteg hőstörténetet szült, ez már csak így van a határok feszegetésénél, és ezek a hőstörténetek teljesen megérdemelten hasítottak ki maguknak egy-egy szeletet a popkultúrából is, ami biztosíték volt arra, hogy a hősöket és a történeteket mind szélesebb tömegek ismerjék meg. John Glenn, Neil Armstrong vagy az Apollo 13 legénysége így lett bejáratott név a mindennapokban is.
Ezzel párhuzamosan viszont kialakult egy olyan elképzelés is, hogy ez az egész űrverseny egy macsó műfaj: mindenhol férfiakat láttunk. Voltak ugyan kivételek – Valentyina Tyereskova vagy Sally Ride neve ugorhat be –, de azért alapvetően a férfiak felségterületeként lett ismert az űrkutatás. Nézzen csak meg egy korabeli hivatalos fotót, vagy akár egy filmes feldolgozást: a NASA egy férfiklubnak is elment volna.
Most végre egy könyv és az ebből született film is jelentőségteljesen utal arra, hogy a valóság ismét más, mint amit eddig láttunk belőle.
A Virginia állambeli Hampton adott otthont először annak a szervezetnek, amelyből aztán kinőtt a NASA. A Hidden Figures című könyv szerzője, Margot Lee Shatterly pedig pont itt volt gyerek, és mivel az édesapja a NASA kutatójaként dolgozott, számára magától értetődő volt az a sokszínűség, amely ezt a tudományos közösséget a hatvanas években jellemezte. Csak később tudatosodott benne, hogy amit ő látott, azt szinte senki más nem látta.
Katherine Johnson munkában
Forrás: NASAA Hidden Figures című könyv születésének a körülményei tulajdonképpen rímelnek magára a történetre. Margot Lee Shatterly úgy nőtt fel Hamptonban, hogy ismerte Katherine Johnsont, de csak nemrég tudta meg, hogy ki is ő. Az édesapja említette meg úgy mellékesen, hogy Katherine Johnsonnak milyen fontos szerepe volt abban, hogy az emberiség eljutott a Holdra.
Katherine Johnson a NASA-nál eltöltöt 33 év alatt olyan munkahelyi sikereket könyvelhetett el, mint Alan Shepard és John Glenn űrutazása, az elsőként Holdra szálló Apollo 11 útja, de kulcsszerepe volt abban is, hogy az Apollo 13 bajba jutott legénysége egészben visszajutott a földre. Lényegében minden fontos űrprogramban részt vett a Mercurytől az űrsiklókig. „Mégis miért nem hallottunk erről korábban?" – fogalmazódott meg a jogos kérdés a szerzőben.
A Hidden Figures című könyvből készült filmet könnyű lesz egyfajta válaszreakcióként értékelni Hollywood bőrszínproblémájára, az idei (ismét) túlságosan is fehérre sikerült Oscar-ceremónia például jó ideig hullámokat vet majd, és az #OscarsSoWhite hashtag is velünk marad. A film készítői szerint viszont kár lenne beskatulyázni és egy hashtaggel felcímkézni a történetet, mert ennél sokkal többet ad. És tulajdonképpen minden adott egy jó filmhez: hidegháborús feszültségbe oltott űrverseny, a szegregációs háttérből kibomló faji és nemi egyenlőtlenség elleni küzdelem, mindez az amerikai polgárjogi harcok hajnalán.
Az amerikai történelemnek egy meglehetősen sűrű időszaka volt ez, John F. Kennedy elnök egyszerre kötelezte el magát a Holdra szállás és a faji megosztottság felszámolása mellett, ami még visszatekintve is elég ambiciózus elnöki program, és akkor még nem is beszéltünk arról, hogy mindezt a hidegháború épp forróba átcsapó időszakában tette. 1961-ben néhány hét leforgása alatt került címlapokra Jurij Gagarin Föld körüli útja, a Disznó-öböl inváziójának a kudarca és Alan Shepard történelmi űrutazása. Katherine Johnson eközben végig a számokra koncentrált.
Családi tehetséggondozás
Johnson édesapja élet-halál kérdést csinált a gyerekei tanulásából. Amikor látta, hogy a szülővárosukban nagyjából az általános iskola végén bezárulnak a fekete gyerekek előtt a tanulási lehetőségek, Joshua Coleman fogta az egész családot, és elköltözött egy olyan városba, a West Virgina állambeli Institute-ba, ahol folytathatták a tanulmányaikat. És a kis Katherine belehúzott.
Katherine Johnson tanulni vágyása egészen zsigeri volt. Már egészen kicsi gyerekként mindent megszámolt: a lépcsőket, a tányérokat, az evőeszközöket – mindent, amit meg lehetett számolni. A gimnáziumi tanulmányait konkrétan 15 évesen fejezte be, és mivel a közelben ott volt a West Virginia State College, rögtön folytatta is. Volt olyan professzora, aki külön neki tartott órát, mert meg volt győződve arról, hogy Johnsonból egy nap zseniális kutatómatematikus lesz. Csakhogy, amikor Johnson 1937-ben (18 évesen!) lezárta az egyetemi tanulmányait is, nem sok kutatói munka várta a nőket, nem is szólva a fekete nőkről. A friss diplomás így kompromisszumot kötött, férjhez ment, és elvállalt egy tanári állást Virginia államban.
Ennél azért keményebb kompromisszumokra is kényszerült az ekkoriban még nagyon is szegregált amerikai Délen. Katherine Johnson azonban makacsul koncentrált a matematikára, és amikor szembe jött egy esély, megragadta. A NASA elődszervezete, a NACA (National Advisory Committee for Aeronautics) a harmincas évek közepétől egy addig hallatlan lépésre szánta el magát: kifejezetten fekete női kutatókat keresett, lényegében számítógépnek. A számítógép feltalálása előtt is voltak ugyanis számítási feladatok, amelyeket el kellett végezni, különösen, ha egy ország olyan álmokat dédelget, hogy kijut az űrbe.
A nőknek az volt a feladatuk, hogy ezeket a számításokat elvégezzék. Johnson szerint lényegében számítógépek voltak szoknyában.
(A computer alatt nem is olyan rég értünk gépet, néhány évtizeddel ezelőtt ezt a szót még emberekre használták, egy szakmát jelölt.) Nem hagyta viszont kihasználatlanul a lehetőséget, hogy egy alkalommal behívták a (fehér) férfiak közé egy értekezletre. Később már ő kérte, hogy a fontosabb megbeszéléseken is részt vehessen. A férfiak elsőre nemet mondtak, de nem volt érvük, amikor Johnson visszakérdezett: „Miért, törvény tiltja?"
Katherine Johnson és Leland D. Melvin, az Atlantis űrhajósa
Forrás: NASAJohnson szolgálataira a NACA utódszervezete, a NASA is igényt tartott. Ekkor már komoly hírnévre tett szert a szervezeten belül, aminek az volt a következménye, hogy a férfi kollégái rendszeresen hozzá fordultak, ha elakadtak egy problémával. Még a világhírű űrhajósok is. Egy olyan korban, amelyet átitatott a rasszizmus és szexizmus, ennek elképzelhetetlen jelentősége volt. Csak, hogy meglegyen a kontextus: Katherine Johnson és társai egy olyan időszakban vettek rész az Egyesült Államok történelmének egyik legfontosabb vállalkozásában, amikor nem is használhatták ugyanazt a mosdót, mint a fehér kollégáik.
Ellenszélben
Ebben az időszakban még a Szovjetunió állt nyerése az űrversenyben, nekik ugyanis már volt egy Jurij Gagarinjuk, aki megjárta az űrt. Az Egyesült Államok Alan Sheparddel eredt a szovjetek nyomába. Azt viszont már Katherine Johnson számolta ki, hogy pontosan merre is repüljön. A tét hatalmas volt, nem túlzás azt állítani, hogy emberéletek és az amerikai űrprogram jövője múlt rajta. Katherine Johnson számításainak köszönhetően Alan Shepard történelmi repülése simán alakult, bár az útját lélegzet visszafojtva követő amerikaiaknak fogalmuk sem volt arról, hogy ez egy fekete nőn múlt.
Katherine Johnsonra számítani lehetett akkor is, amikor Föld körüli pályára kellett állítani az első amerikait. John Glenn jó előre kijelentette, hogy csak az után indul az űrbe, hogy Johnson személyesen ellenőrzi a számítógépek számításait. „Mit mond a lány?" – ez volt Glenn legfontosabb kapaszkodója. Az emberi és a gépi számítások szerencsére egyeztek, a NASA – és Johnson – így újabb sikeres missziót könyvelhetett el. Katherine Johnson tudása elengedhetetlen volt az első Holdra szállásnál is, természetesen benne volt a keze az Apollo 11 1969-es történelmi útjában, és az ő számításai mentették meg a bajba került Apollo 13 legénységét is, amivel nagyban hozzájárult ahhoz is, hogy a NASA nem hagyott fel az űr meghódításával – hiszen a legnagyobb kudarcokból is képes volt sikersztorit kovácsolni, amiért többek között Hollywood is nagyon hálás.
Ehhez képest megdöbbentő, hogy az elmúlt ötven év mennyire maga alá temette Johnson életművét és személyes sikereit. Egészen mostanáig tulajdonképpen egész Amerika megfeledkezett arról, mennyit adott hozzá a NASA vívmányaihoz, nem is szólva arról, hogy mindezt milyen ellenszélben tette. Ez persze nem meglepő, ha azt vesszük, hogy a munkáját lényegében titkolták, a projekt dokumentumaiban a neve meg sem jelent. Az ötvenes-hatvanas években könnyű, már-már magától értetődő volt kihagyni a fekete nőket, és helyettük hősies fehér férfiakkal megtöltetni a oldalakat.
Az utókor próbálta korrigálni ugyan ezt a méltatlanságot, a NASA hivatalos oldalán Katherine Johnson életrajza alatt ma már ez a mondat szerepel:
A NASA nem lenne az, ami, ha ön nem lett volna, Mrs. Johnson.
Ezt tavaly nemcsak a NASA, hanem a Fehér Ház is elismerte, Barack Obama a legmagasabb civil kitüntetéssel, az elnöki szabadságéremmel tüntette ki Katherine Johnsont.
Katherine Johnson nagy pillanata a Fehér Házban
Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Ron SachsJohnson ma élvezi a nyugdíjas éveit, de rendszeresen tart előadásokat és arra biztatja a fiatalokat, hogy válasszák a tudományos pályát, mert „minden fizika és matematika". És persze még mindig imád számolni. Katherine Johnson jövő héten, augusztus 26-án lesz 98 éves, véletlenül pont azon a napon született, amely a női egyenjogúság napja az Egyesült Államokban.
(Címlapi kép: NASA)