Kedves Látogató,
Az unikornis.hu oldalunkra friss tartalmak már nem kerülnek, korábbi cikkeink továbbra is elérhetőek.
Üdvözlettel: az NWMG csapata
Értem

J. K. Rowling az árvaházturizmus ellen kampányol

2016.08.28. 08:28
J.K. Rowling óvatosságra int az árvaházi gyerekek támogatásával kapcsolatban. Twitterposztjaiban arra hívja fel a figyelmet, hogy főként a fejlődő országokban szeretik kihasználni a jóhiszemű, önkénteskedni akaró turistákat, akik tudtuk nélkül még az emberkereskedelmet is támogathatják.

A Harry Potter szerzője pontosan tudja mit beszél, hiszen maga is alapítója és elnöke egy árvákat segítő alapítványnak. Éppen ezért megfontolandóak a Twitteren közzétett bejegyzései, amelyeket annak apropóján posztolt, hogy az egyik fejlődő ország jótékonysági szervezete megkérte őt: tegyen egy felhívást közzé az egyik árvaház nevében, ahova szeretettel várják az önkénteskedni vágyó turistákat.

Rowling ezután kezdett bele 12 posztos Twitterfolyamába, hogy közölje, miért nem hajlandó az árvaház felhívását reklámozni. 

Mint írta, egyes országokban éppen az árvaházak felelősek azért, hogy a fiatalok szülők nélkül maradnak, és családok szakadnak szét, mivel ezekben az intézményekben valójában a legtöbb gyerek nem árva. Az UNICEF 2009-es jelentése is az író szavait igazolja: sok szegény országban a szociális intézetekben nevelt öt gyerekből legalább négynek az egyik, vagy mindkét szülője életben van.

Ilyenkor a legtöbb esetben a szülők azért mondanak le a gyerekről, mert nem tudják őt eltartani. De a gyerek betegsége, neme, vagy esetleg az, hogy az adott országban állandó vegzálásnak kitett kisebbségbe született, elegendő ok lehet arra, hogy árvaházba vigyék. 

Ugyanakkor az is előfordul, hogy kényszerítő erővel, a családoktól egyszerűen felvásárolják az utódokat, és azután az árvaházak azt tesznek a hirtelen szülők nélkül maradt gyerekekkel, amit csak akarnak. Például kereskednek velük. Többségüket pedig csak azért tartják az intézmény falai között, hogy minél több pénzes turista ajánljon fel adományokat, vagy kínálja önkéntes szolgálatait az árvaháznak.

Árvaházturizmus

J. K. Rowling is ezt hangsúlyozza: szép dolog a jószándék, de ne felejtsük el, hogy az árvházak sok helyen profitorientált üzletként működnek. 

Kambodzsa például mára hírhedté vált az árvaházturizmusáról, ahol 2005 és 2011 között 75 százalékkal nőtt meg a gyerekeket gondozásba vevő szociális intézetek száma. Az ENSZ jelentése szerint ekkora mértékű növekedésre nem lett volna szüksége a társadalomnak, a turizmus hívta életre az extrém fellendülést.

Forrás: AFP/Philippe Lopez

Ha azonban az emberkereskedelem vádjával valóban nem gyanúsítható árva gyerek kerül be egy árvaházba, az akkor sem használ a további fejlődésének. Bizonyított, hogy az árvaházi fiatalok esetében például nagyobb valószínűséggel léphet fel személyiségzavar, és sokszor később kezdenek el beszélni is.

Az Egyesült Államokban éppen ezért már egyáltalán nem működnek ilyen intézmények, hanem az állam és egyéb szervezetek (mint a Rowling-féle alapítvány) támogatásával különböző családoknál helyezik el a gyerekeket.

(Címlapi kép: AFP/Timothy A. Clary)