A politikus, aki nem bírt leállni a nemi szerve fotózásával

Az amerikaiknál jobban kevés más nemzet aggódik nagyobb átéléssel a saját politikusainak nemi életéért és erkölcsi tisztaságáért. Nem véletlen, hogy épp az Egyesült Államokban tarthatott lázban milliókat – beleértve az igazságszolgáltatást is – a kérdés, hogy vajon Monica Lewinsky fehér házi gyakornok kék ruhája valóban Bill Clinton nyomait őrzi-e. Ilyen erkölcsileg felfokozott hangulatban minden vélt vagy valós politikusi kaland, félrelépés, megcsalás az amerikai erkölcsi integritás velejéig hat – és persze hosszú időre napirenden is marad. És kívánhat-e szaftosabb témát az amerikai bulvársajtó, mint a javíthatatlan Anthony Weiner mozgalmas magánéletét? A történetnek még annál is izgalmasabb csavart ad, hogy a képviselőséggel és polgármesterséggel is próbálkozó Weiner felesége Hillary Clinton jobbkeze és legfontosabb tanácsadója, Huma Abedin. Aki ráadásul muszlim is, ez sem minden jelentőség nélküli, de erről később.
Miközben épp dübörög a választási kampány, Huma Abedin a napokban bejelentette, hogy elválik a férjétől, alig négyéves gyerekének az apjától. Anthony Weiner és Huma Abedin viharos házasságának a története tökéletes bulvártéma: van benne politikai dráma, megcsalás, bukás és felemelkedés, és ezt nem sok lap tudja olyan gyomorforgatóan tálalni, mint a New York Post. A Post találata volt az a sztori is, amelynek aztán közvetlen következménye lett Huma Abedin bejelentése arról, hogy bár sokat dolgoztak a házasságukon, most mégis vége.
Ha ugyanis a saját nemi szervének a fotózásáról van szó, vagy arról, hogy ezek a fotók random nőkhöz jussanak el nem túl burkolt üzenetekkel, Anthony Weiner nem az a típus, akit a kockázatok és bukások eltántorítanának a céltól. A New York Post hatalmas címlapi képpel tudta bizonyítani, hogy legutóbb például akkor sem szólalt meg a fejében a vészcsengő, amikor a 4 éves kisfia bebújt mellé az ágyba. Ez sem akadályozta meg ugyanis abban, hogy a nőnek, akit épp az úgynevezett sexting eszközeivel fűzött, küldjön egy fotót a sokat mutató ágyékáról. A végeredmény egy elég nyomasztó családi kép lett – különösen a New York Post címlapján – az apa nemi szervével és mellette az alvó kisgyerek képével. A lap természetesen a fotóhoz kapcsolódó túlfűtött beszélgetést is szó szerint idézte, ami szintén nem vetett jó fényt Weiner apai igyekezetére.
Nem először, nem utoljára
A beleegyezés fogalmával tisztában lévő felnőttek közötti sexting természetesen a legtöbb esetben ártalmatlan, sőt kifejezetten élvezetes szórakozás, Anthony Weiner szenvedélye azonban egyértelműen másként festett: nem először fordult elő, és nem először bukott nagyot vele. Amikor öt évvel ezelőtt kirobbant az első sextingbotránya, a kongresszusból kellett távoznia. A második botrány a New York-i polgármesteri székért folytatott kampányát fúrta meg. A mostani, azaz a harmadik a házasságába került.

Weiner a kisfiával 2013-ban
Forrás: AFP/2013 Getty Images/Andrew BurtonAnthony Weiner 2010-ben még közel sem volt annyira ismert, mint amilyenné mostanra a szexbotrányai tették, de néhány szenvedélyes beszéddel sikerült felhívnia magára a figyelmet a képviselőházban. A karrierje tehát ígéretesnek tűnt, és a magánélete ugyancsak, különösen, hogy az esküvőjén Huma Abedinnel maga Bill Clinton is megjelent. Nagyjából egy évig tartott ez az idill, 2011-ben ugyanis a Twitterén megjelent egy fotó egy férfiról – alsóneműben. Weiner kézenfekvő érvvel magyarázta a dolgot: meghackelték a fiókját. Néhány nappal később viszont már nehezen tartotta magát a saját sztorijához: könnyes szemmel ismerte el, hogy valóban ő küldött tisztességtelen üzeneteket több nőnek. Ekkor azonban még nem érezte úgy, hogy akár a karrierje, akár a házassága veszélyben lenne. Egy hétnek kellett eltelnie, hogy több zavarba ejtő részlet és a pártja nyomása hatására bejelentse, otthagyja a Kongresszust, és megpróbálja rendbe hozni a házasságát.
Két évvel később viszont tett megint egy kísérletet a visszatérésre a politikába, és közölte, hogy indul a New York-i polgármesteri címért. A kezdeti hízelgő népszerűségi adatokból ítélve úgy tűnt, a szavazók vagy elfelejtették vagy megbocsátották a múltját. Csakhogy újabb sikamlós üzenetek kerültek nyilvánosságra. Ekkor ismét tartott egy sajtótájékoztatót, ráadásul a felesége oldalán, és arról beszélt, hogy a felelőtlen viselkedése a múlté, és Huma Abedin bocsánatát kérte. A fogadkozás őszinteségének az erejéből némileg elvett, hogy kiderült:
a kongresszusi visszavonulása után is voltak online kapcsolatai nőkkel.
Anthony Weiner szenvedélye több mint öt éve irányítja a reflektorfényt a házasságára Hillary Clinton tanácsadójával. A címlapsztorikban bővelkedő karrierje egy dokumentumfilmet is ihletett: a Weiner című alkotás a politikus 2013-as polgármesteri választási kampányának a megörökítésére vállalkozott, de végül sokkal több lett ennél: a legsérülékenyebb és legintimebb pillanataiban kapta el az épp bukásra ítélt politikust. Pedig Weiner, legalábbis állítása szerint épp a politikában lubickoló felesége miatt tett kísérletet a visszatérésre, abban a hitben ringatva magát, hogy egy kampány lehet az egyetlen eszköz arra, hogy az életük visszatérjen a normális kerékvágásba. Visszatekintve természetesen ez nem is állhatott volna távolabb a valóságtól.

Abedin és Weiner 2015-ben
Forrás: Picture-Alliance/AFP/Verwendung weltweit, usage worldwide/Dennis Van Tine/Geisler-FotopresAnthony Weinerből nem lett New York-i polgármester,
viszont rajongani kezdett a Tinderért.
A New York Post szerint bele is szaladt egy csapdába: ő azt hitte, hogy egy egyetemista lánnyal flörtöl, de valójában egy férfi húzta csőbe. Könnyen azt lehetne gondolni persze, hogy ennyi lebukásból levonta a megfelelő következtetést, de nem. Anthony Weiner nem tudott leállni, így kerülhetett ismét a címlapra a kéretlen férfiassága.
A New York Post sztorija után Weiner önfeltáró szelfijei elárasztották a Twittert, a közösségi oldalakon rengetegen ütötték el az időt azzal, hogy diagnosztizálják a vélt vagy valós pszichológiai betegségét, és természetesen kezelési javaslatokkal is előálltak, nem beszélve arról, hogy dagonyáztak egy kiadósat Weinerék házasságában. A szörnyülködések és a poénok viszont nagyon gyorsan irányt váltottak, és megtalálták Weiner feleségét, Huma Abedint, aki mintegy húsz éve Hillary Clinton jobbkeze, és ebben a minőségében (is) nagy érdeklődést vált ki.
Mégis miért várt eddig?
Anthony Weiner története bár lebilincselő a maga nemében, könnyen lehet az az érzésünk, hogy ennek az évek óta húzódó szappanoperába oltott politikai és magánéleti drámának az igazi hőse Huma Abedin, aki a sextingekkel terhes évek alatt végig mellette volt, egészen mostanáig, és akinek a története sok szempontból sokkal érdekfeszítőbb és tanulságosabb, mint Weineré.
Huma Abedin már-már hősiesen őrizte az összeszedettségét, miközben az addig ismert világa összeomlott körülötte. A válásról kiadott közleményében a magánéletük tiszteletben tartását kérte ebben a nehéz időszakban, de nyilván maga sem gondolhatta komolyan, hogy ez így lesz.
Ami viszont sokkal tanulságosabb, az az, ahogyan a sajtó Abedin döntését tálalta. A legtöbb cím ugyanis azt hangsúlyozta, hogy Huma Abedin VÉGRE elhagyja Weinert – ami körülbelül azt sugallja, hogy eddig valamit nagyon rosszul csinált, hogy a férje mellett maradt, és már évek óta meg kellett volna tennie ezt a lépést – de hát mit lehet tenni, csak most jött meg az esze.

Huma Abedin
Forrás: AFP/2013 Getty Images/John MooreVoltak olyan újságcikkek is, amelyek kifejezetten Abedin kitartását okolták azért, hogy Weiner újra és újra elkövette ugyanazt a baklövést. Abban pedig nagyon sok cikk egyetértett, hogy Weiner megalázta a feleségét. A házastársai kapcsolat sajátos kiterjesztése volt ez az értelmezés, miszerint a férje tetteiért neki kellene szégyellnie és hülyének éreznie magát. Ha a házasságuk tényleg bizarr valóságshow lett volna, az emberek már rég megszavazták volna a válásukat, ő viszont maradt Weiner mellett, és ezt nagyon nehéz volt értelmezni.
Ki az áldozat?
A megalázottság jó ideje az egyik leginkább elhasznált szó, amellyel Abedint az elmúlt években jellemezték. Ebben csak az furcsa, hogy Abedin eddigi élete és munkássága távolról sem az áldozat szerepét sugározta, sokkal inkább a erőét és a függetlenségét. Clinton titkos fegyvereként, titokzatos árnyékaként emlegették, ugyanúgy szerepelt a Washington Post, mint a Vogue cikkeiben – utóbbiakban természetesen külön foglalkoztak a kifogástalan stílusával és ízlésével is.
Egy lányom van. De ha lenne még egy, az Huma lenne.
– mondta róla Clinton még 2010-ben.

Clinton és Abedin a 2016-os kampányban
Forrás: AFP/2016 Getty Images/Justin SullivanAbedin a Michigan állambeli Kalamazoo-ban született dél-ázsiai bevándorló szülők gyerekeként, de Szaúd-Arábiában nőtt fel, ami rengeteg támadási felületet adott az ellenségeinek. Jó ideig téma volt a konzervatívok körében, hogy állítólag szoros kapcsolatokat ápol a Muszlim Testvériséggel, és belülről próbálja bomlasztani az amerikai kormányzatot. Hogy milyen elismerést váltott ki a munkássága még az ellenzékben is, azt jól jelzi, hogy még a republikánusok is a védelmére keltek, amikor kétes muszlim kapcsolatokkal vádolták.
Huma Abedin Weiner mellett maradt, amikor nagyjából az egész ország azt várta, hogy elhagyja. Weinernek közben a családján kívül szinte már semmit sem veszíthetett, a kongresszusi helyét és a polgármesteri álmait is fel kellett adnia. És most a felesége is elhagyta. Talán itt az ideje újraértelmezni az eddig az Abedin nevéhez kapcsolt megalázottságot is.
Mint ahogyan azt is, hogy Anthony Weiner megdöbbentően sikeres önpusztítása nem jöhetett volna létre a közösségi média és az okostelefonok nélkül. A fétise ugyanis nem igazán bontakozhatott volna ki korábban: kellett hozzá az eszköz és a közösségi hálózat, amely a teljes pompájában megörökített férfiasságát azonnal továbbítja egy olyan nőnek, akivel csak a virtuális térben áll kapcsolatban.
Néhány évtizeddel ezelőtt egy ilyen kapcsolat értelmezhetetlen volt.
1998-ban Bill Clintonnak a karrierje és a házassága is túlélte a szexbotrányt, amelyet egy cseppet sem virtuális kapcsolat robbantott ki egy Facebook, Twitter és Snapchat nélküli világban. A rendelkezésre álló információk szerint Weiner idegen nőkkel folytatott kapcsolatai nem lépték túl a virtuális kereteket, és megmaradtak az üzenet- és fotóküldözgetések szintjén, ő mégis mindent elbukott. Nagyon úgy néz ki, hogy 2016-ban a virtuális életünk sokkal többet nyom a latban, mint az, ahogyan a való életben viselkedünk.
(Címlapi kép: AFP/2016 Getty Images/Chip Somodevilla)