Kedves Látogató,
Az unikornis.hu oldalunkra friss tartalmak már nem kerülnek, korábbi cikkeink továbbra is elérhetőek.
Üdvözlettel: az NWMG csapata
Értem

Miért szakítják félbe a férfiak a nőket?

2016.10.05. 09:39
Nem, a nők nemcsak beképzelik maguknak, a statisztikák szerint tényleg nehéz végigmondaniuk valamit úgy, hogy egy közelben lévő férfi ne szakítsa félbe őket. Nem jelent kivételt az sem, ha egy nő történetesen amerikai elnökjelölt. A múltheti Clinton-Trump vita tankönyvbe illő példája volt ennek a jelenségnek, vizsgáljuk hát meg közelebbről mi is az a manterrupting.

Az elnökjelölti viták mindig kimeríthetetlen kincsesbányái az elemzéseknek, a statisztikáknak és a belemagyarázásoknak, a múltheti Clinton-Trump összecsapás pedig különösen erősnek ígérkezett nyersanyag szempontjából. Nem is okozott csalódást. Rengeteg elemzés született az azóta eltelt napokban, és mindenkinek megvan a véleménye arról is, hogy ki nyert.

Nem hagyhatjuk figyelmen kívül azonban azt sem, hogy a férfi-női leosztás legalább annyira fontos eleme volt a vitának, mint az, hogy a jelöltek miként alakítanák át az adórendszert. Elvégre az amerikai elnökválasztás jó ideje arról is szól, hogy most először van komoly esélye egy női jelöltnek arra, hogy beköltözzön a Fehér Házba. Hogy alakult hát a vita a férfi-női kapcsolatok lencséjén keresztül? És mi vár egy nőre, ha épp egy üvegplafon áttörésére készül? A Trump-Clinton vitából rengeteg választ kapunk ezekre a kérdésekre. 

Forrás: AFP/Timothy A. Clary

Nagy meglepetést nem okozott a showbusinessben is jártas Donald Trump azzal, hogy a rendelkezésre álló idő túlnyomó részét kitöltötte a mondanivalójával, még ha ezt nem is túl koherens mondatokkal tette, és ha eddig nem lett volna egyértelmű, a republikánusok elnökjelöltje sokkal jobban szeret beszélni, mint hallgatni. De milyen gender szempontú következtetéseket vonhatunk le ebből?

Vegyük rögtön a számokat, hogy legyen egy biztos pontunk. A rengeteg elemzés ugyanis kitért arra is, hogy Donald Trump az este 62 százalékát töltötte ki beszéddel, Hillary Clintonnak így maradt a vita 38 százaléka. Ha a demokrata jelölt magához ragadta is a szót, nagy eséllyel vagy Trump, vagy a vita szintén férfi moderátora, Lester Holt félbeszakította. A Vox azt is kiszámolta, hogy a vita első 26 percében Trump 25-ször szakította félbe Clintont, ami azért igazán figyelemre méltó teljesítmény. Az egyik számítás szerint összességében a félbeszakítás terén Trump meggyőző fölénnyel, 51-17-re nyert.

Néhány példa:

Nyilván elfogadható, ha egy vitában kicsit felforrósodik a hangulat, és egy olyan jelentőségű eszmecserén, mint az elnökjelölti összecsapás, a választók el is várnak némi szenvedélyt, amihez hozzátartoznak a közbeszólások, a félbeszakítások, a felháborodott gesztusok is. Ami a Clinton-Trump ütközetnél figyelemre méltó, az a félbeszakítások aránytalansága. Trump ráadásul a legtöbbször csak egy-egy szót dobott be, főleg a no és a wrong volt a fegyvere, ami egy óvodás toporzékolásának a szintjére süllyesztette a vitát.

Ezt a kommunikációs stratégiát, vagyis a férfiak által a nők kárára elkövetett félbeszakításokat az elmúlt években kezdték beemelni a közbeszédbe, így kapott nevet is: megszületett a manterrupting angol kifejezés a férfi (man) és a félbeszakítani (interrupting) szó kissé erőltetett összevonásával. A Clinton-Trump vita követői pedig határozottan beazonosíthatták, hogy ami a szemük előtt zajlik, az kimeríti a manterrupting fogalmát.

A manterrupting tehát azokat a még ma is túlságosan gyakori helyzeteket takarja, amikor egy férfi teljesen szükségtelenül félbeszakít egy nőt. Ha popkulturális referenciával szeretnénk illusztrálni, hogy mit jelent a manterrupting, akkor Kanye Westre érdemes alapozni. Az, ahogyan 2009-ben az MTV Video Music Awards díjátadóján félbeszakította az épp a köszönőbeszédét elkezdő Taylor Swiftet, tankönyvi példája a manterruptingnak. 

Itt van még 30 másodpercnyi szemléltető anyag:

A koreográfia, ha nem is ennyire zavarba ejtően szórakoztató, mint Kanye West produkciója, hasonló mederben zajlik például a munkahelyeken is, ahol nagyon sok nő azt tapasztalja, hogy ha megszólal, a közelben biztosan lesz egy férfi, aki nála hangosabban vet közbe valamit. Ha felvezet – talán nem eléggé rámenősen – egy ötletet, akkor lesz egy férfi, aki ugyanezt – kellően rámenősen – megismétli. A sorozatos félbeszakítások eredménye végül az, hogy a nők inkább hallgatnak, és az önbizalmuk mellett elveszítik az elismerést is a munkájukért, innen pedig egy viszonylag rövid lépéssel eljutunk az előléptetések és a fizetésemelések titokzatos, ám nőkkel szemben rendszeresen negatív irányban elfogult dinamikájához.

Nem Clinton tehát az egyetlen nő, aki komoly ellenállást érez a férfiak részéről, amikor hallatni akarja a hangját. És szó sincs arról, hogy a nők ezt csak beképzelik maguknak: a statisztika és az erre épülő kutatások mind arra mutatnak, hogy valós jelenségről van szó. És ennek elég komoly következményei vannak akkor is, amikor a nők boldogulni próbálnak az életben.

A női boldogulás és karrierépítés egyik nagyasszonyának, Sheryl Sandbergnek ehhez volt is némi hozzáfűznivalója. A Facebook működési igazgatójának a nők érdekeit képviselő alapítványa, a Lean In egy kutatást készített a témában, amelyből kiderül, hogy azokat a férfi munkatársakat, akik a kollégáiknál többet beszélnek, a feletteseik kompetensebbnek látják, a nőknél viszont pont ellenkező következtetést vonják le: ha ők többet beszélnek, kevésbé tűnnek kompetensnek a feletteseik szemében. Nem kell magyarázni, hogy az előléptetések, fizetésemelések esélyét illetően ennek milyen következményei vannak. 

Sheryl Sandberg

Forrás: AFP/2015 Getty Images/Laura Cavanaugh

Ha egy nő szakmai környezetben készül felszólalni, az olyan, mintha kötélen táncolna. Vagy alig hallják meg, vagy túl agresszívnak ítélik meg. Ha egy férfi mondja nagyjából ugyanazt, akkor mindenki bólogat, és elismeri a remek ötletét

– írja Sandberg egy New York Timesban megjelent véleménycikkben. 

A közbevetéseknek természetesen van egy barátságos, bátorító verziója is, amikor segítő szándékkal szakítjuk félbe a másikat, egy 1998-ban készült tanulmány szerint azonban a férfiakat nagyobb eséllyel nem ez vezérli, amikor félbeszakítják a nőket, hanem az, hogy uralják a párbeszédet. A közbevetés tehát náluk egyfajta hatalmi eszköz. Ha mégis szóhoz jutnak a nők, a szavaik sokkal kevesebbet nyomnak a latban, mint a férfiaké, és kevésbé adnak hitelt a véleményüknek. Ez még a Fehér Házban is így van, nemrég derült ki, hogy az Obama-adminisztráció női munkatársai milyen zseniális módszerrel juttatták célba a mondanivalójukat a férfiak által uralt kommunikációs térben. 

Van olyan tanulmány 2012-ből, amely arra jutott, hogy szakmai értekezleteken a nők az idő mindössze 25 százalékában beszéltek, míg a férfiaknak így átlagosan 75 százaléknyi idő jutott a megszólalásra. Ebből nem meglepő módon következett az is, hogy amikor a nők kimaradtak a párbeszédből, sokkal nehezebben tudtak hatni a döntésekre is. 

Ezeknek a rögződéseknek olyan érdekes elágazásai is vannak, mint például az, hogy a női orvosokat nagyobb eséllyel szakítják félbe a betegek, mint a férfiakat. Mint ahogy az is, hogy a sajtóban a hagyományos véleménycikkek mintegy 80 százalékát írják a férfiak. És ha ez nem lenne elég, még a Twitteren is csaknem kétszer többen idézik a férfi felhasználók bejegyzéseit, mint a nőkét.

A nők számára mindez frusztráló lehet, de ez az ismert valóság, amelybe belenőttek, ez tűnik a dolgok normális rendjének. Mivel nagyon mélyen beépült, és ezért magától értetődőnek vett társadalmi viszonyrendszerről van szó, nehéz működés közben elcsípni. A férfiak ráadásul következmények nélkül tehetik meg, miközben a nőket, ha félbeszakítják beszélgetőpartnerüket, agresszívnak, durvának bélyegzik, és megkapják azt is, hogy

nem elég nőiesek.

Kár, mert a vállalatok, intézmények és úgy általában a világ rengeteg értékes ötletről és elképzelésről lemarad, ha folyton elhallgattatja a nőket.

(Címlapi kép: AFP/Brendan Smialowski)