Kedves Látogató,
Az unikornis.hu oldalunkra friss tartalmak már nem kerülnek, korábbi cikkeink továbbra is elérhetőek.
Üdvözlettel: az NWMG csapata
Értem

Ezt az embert még az Antarktiszon is felismernék

2016.11.06. 08:24
David Attenborough elmúlt 90 éves, és még mindig az ő narrációjával adnak el természetfilmet a BBC-n. Hamarosan itt a Bolygónk, a Föld hatrészes, csúcstechnológiával megtámogatott folytatása, mi pedig megpróbáltuk összeszedni, miért akkora szenzáció, hogy a legendás tévés és természettudós jól ismert hangját ismét hallhatjuk.

Tíz év után folytatódik a Bolygónk, a Föld című népszerű természetfilm-sorozat, amelynek második évada november 6-án, helyi idő szerint este nyolc órakor indul a BBC One csatornán. Ez, a 2006-os első szériával ellentétben, csupán hatrészes lesz, viszont a tálalás maradt a régi: az új epizódoknak is a 91. életévében járó David Attenborough lesz a narrátora. 

A friss szériáról a BBC és maga Attenborough is ódákat zengett, mert a három évig, összesen negyven országban 117 alkalommal forgatott Bolygónk, a Föld II. technikai értelemben minden eddigi Attenborough-féle természetfilmet felül fog múlni. Olyan eszközöket alkalmaztak ugyanis a felvételek során, amelyek tíz évvel ezelőtt egyszerűen még nem álltak a filmesek rendelkezésére. Drónokat, ultrakönnyű és távvezérlésű kamerákat vetettek be az operatőrök annak érdekében, hogy soha nem tapasztalt közelségbe kerülhessenek az állatokhoz. Egészen különleges nézői élményt ígérnek az új sorozatban, mintha a kamera maga is az állatokkal ugrálna a fákon vagy együtt lopakodna a ragadozóval a mit sem sejtő zsákmány után. Így tehát, 

ha létezik természetfilmes blockbuster,

akkor ez az lesz, a BBC nem sajnált időt és pénzt tolni a produkcióba, a zenei aláfestés megkomponálásához pedig nem mást kértek fel, mint Hans Zimmert.

De éppen erről voltak mindig is híresek David Attenborough Föld körüli utazásai: a természetfilmes műsorainak magas színvonalát a rengeteg ráfordított idő, energia és a technológiai újítások együttesen adták. Kezdjük viszont inkább az elején.

David Attenborough idén júniusban

Forrás: AFP/Ben Stansall

David Frederick Attenborough 1926-ban született Londonban egy háromgyermekes család középső gyerekeként. Már hétévesen „házi múzeumot” rendezett be a szobájában mindenféle kövekből és kövületekből, ezzel gyakorlatilag el is döntötte a jövőjét.

A Cambridge-i Egyetem állattani és földtani tanszékén természettudósként végzett, de nem maradt meg az íróasztalnál. 1952-ben került a BBC-hez, mégpedig elég hiányos tapasztalatokkal: egészen addig csupán egyetlenegy műsort látott a tévében, hiszen nem volt saját készüléke. Eredetileg rádiósnak pályázott, ám a jelentkezését visszautasították. Rá két héttel később azonban mégiscsak jött egy levél a BBC-től, hogy egyébként a televíziós részleg csapatába szívesen felvennék. Ekkor indult a több mint 60 éves pályafutása a képernyőn, és nem kellett sok idő ahhoz, hogy a brit műsorszolgáltató meghatározó személyisége legyen. Először elvégzett egy három hónapos tanfolyamot a csatornánál, majd mivel a „nagy fogai miatt” eleinte nem akarták a kamera elé állítani, egy produkciós asszisztensi állást ajánlottak fel neki. 

Nem csak egy narrátor

A természettudós, akit beszippantott a média, hamar profi televíziós és az egyik legnagyobb húzónév lett a csatornánál. Tényműsorok, politikai adások producereként is dolgozott, és a hatvanas években az ő programigazgatósága alatt sikerült felfuttatni a BBC színesben először sugárzó kettes adóját. A Monty Python Repülő Cirkuszának az indulásáról ő döntött, és a snookert is neki köszönhetően kezdték el a tévében közvetíteni. 1972-ben a két BBC-csatorna főigazgatói székét is felajánlották neki, ő azonban nemet mondott. Nem akarta pénzügyi és HR-es dolgokra pazarolni az idejét, visszatért inkább a természetfilmekhez.

David Attenborough élete során legalább negyven természetfilmes produkcióban vett részt (az IMDB-n ezeknek csak egy része van fent), kezdve a nagyon korai, még fekete-fehérben sugárzott Zoo Questtől. 

Gyakorlatilag a világ minden pontján forgatott már, olyan élhetetlen helyeket hagyott csak ki a sorból, mint például a Góbi-sivatag, ugyanakkor az Antarktiszról ő készített először televízós sorozatot. Munkáiért, életművéért rengetegszer kapott díjakat, kitüntetéseket, 1985-ben lovaggá is ütötték, és Angliában nemzeti kincsnek nevezik (bár ő nem szereti ezt a kifejezést). 

II. Erzsébet királynő, Helen Mirren és Sir David Attenborough a Buckingham Palotában

Forrás: AFP/Yui Mok

Legalább 16 állat- és növényfajt neveztek el róla, legutóbb a 90. születésnapján egy pillangót. Van olyan állat, amelyet Attenborough még lefilmezhetett a természetes élőhelyén, mostanra azonban a faj a kihalás szélére sodródott, vagy már ki is halt (ilyen például a panamai aranybéka, amely súlyosan veszélyeztetett békafaj, az eredeti előfordulási helyén pedig valószínűleg már kipusztult).

Ezek után érdemes tehát visszatérni a kérdéshez: mitől annyira szenzációsak az Attenborough-filmek? Komolyan van annyi a természetfilmes műfajban, hogy évtizedeken keresztül milliókat vonzzon a képernyő elé? Hiszen volt műsora, amely csak Angliában rendszeresen 8-10 millió nézőt hozott.  

Tényleg lehet 60 éven keresztül újat mutatni?

Úgy fest, hogy igen. Hiszen Attenborough leghíresebb, több évtizeden át gyártott produkciója, a Life-sorozat is képes volt folyamatosan megújulni. A szériát még a Life on Earth-epizódokkal kezdte el 1979-ben, és a Life in Cold Blood című évaddal 2008-ban fejezte be végleg. Ezeknek nemcsak narrátora, hanem írója és műsorvezetője is volt, és mindig a helyszínről jelentkezett be. Az Attenborough-paródiák alapját is ezek a műsorok adják: védjegyévé vált az állatok közvetlen közelében suttogó és magyarázó stílus, volt, hogy egy fa mögül stand upolt, máskor a pingvinek között ülve.

A különböző tematikájú évadok eggyel mindig csavartak a természetfilmes hagyományokon, a technikai újításoknak köszönhetően ugyanis a forgatócsoport évtizedről évtizedre egyre közelebbről, egyre intimebb helyzetekben tudta megfigyelni az élőlényeket – ennek csúcsa lehet a Bolygónk, a Föld folytatása. Például Attenborough mindig is nagyobb teret akart hagyni a növényeknek, de mivel azok nem képesek 50 percen keresztül látványos szereplői lenni egy tévéshow-nak, így csak egy évad jutott rájuk. A BBC stábja azonban így is fantasztikusat alkotott 1995-ben: elsőként csináltak time lapse-videókat a növények életéről.

Ezenkívül a Life-sorozatban külön évadot szenteltek a makrofelvételeknek (látott már érdekeset a ganajbogárról?), az emlősök életét pedig később már infrakamerákkal is rögzítették. Azok a felvételek például, amikor az oroszlánok éjszaka levadásznak egy elefántot, simán bekerülhetnének a filmtörténet legfelkavaróbb jelenetei közé.

A kezdetekkor maga Attenborough sem gondolta volna, de az említett sorozattal – közel harminc év alatt – mind a hat földrész élővilágát be tudta mutatni, és nem maradt olyan osztálya az állatoknak, amely ne kapott volna a filmjeiben említést.

Nincsenek gonosz meg jó állatok

A technológiai újítás azonban csak az egyik oka annak, hogy ezek a filmek népszerűek voltak. A BBC természettudományos produckiók gyártásáért felelős egysége sosem ódzkodott attól, hogy a pénz mellett elegendő időt, akár 2-3 évet is a filmek elkészítésére fordítson. A minőséghez hozzátartozott a kimagasló, a legújabb kutatásokkal tisztában lévő szakértelem garantálása is, erre pedig Attenborough volt a legalkalmasabb személy. Attenborough legutoljára tavaly, a Nagy-korallzátonyról forgatott dokumentumfilmben szerepelt képernyőn, de még akkor is ugyanazzal a kíváncsisággal és hozzáértéssel kommentálta a történéseket, mint negyven évvel ezelőtt. 

Nem egyszer az ő szakértelme győzte meg a bilológusokat, etológusokat és más tudósokat arról, hogy bevezessék a BBC stábját a kutatási területükre, így kerülhettek a tévései a Dian Fossey által megfigyelt főemlősök, a ruandai magashegyi gorillák közé.

Nem tesz jót a természetfilmek hírnevének, hogy egyes csatornák – mint amilyen az Animal Planet – műsorai inkább az állatmesékre emlékeztetnek, amelyek ráadásul a rémes narráció miatt sokszor végtelenül unalmasak. A rémes alatt azt értem, hogy közhelyesen fogalmaznak bennük, és egy percig sem hisszük el a narrátornak, hogy hozzáértő személy lenne. Ezzel szemben David Attenborough általában kerüli a kliséket, nála egy elefánt–oroszlán-párharc nem a „jó és a rossz” küzdelme, nincsenek a szemében alávaló és kedves, szeretnivaló állatok. Elég kegyetlen jelenet például, ahogy az egyébként „cuki” medvefóka szétmarcangolja a szintén „aranyos” pingvineket. 

Ez azonban nem jelenti azt, hogy a BBC természetfilmjei kerülnének mindenféle dramatizálást. Általában van egy kis kerettörténetük ezeknek a filmeknek, a hozzájuk komponált zene pedig egyenesen hatásvadász. George Fenton, a produkciók állandó zeneszerzője szerint nagyon jól lehet zenét írni David Attenborough világszerte ismert orgánumához és beszédstílusához. Fenton állítólag egy dráma főszereplőjeként közelítette meg Attenborough narrációit, a zenét az elbeszélő hangsúlyozásához igazította. 

Természetvédő, de nem fanatikus

A filmeken kívül David Attenborough írt egy rakás könyvet, több környezet- és állatvédő alapítvány tagja, vezetője, támogatója, és egyben az élőhelyek megóvásának egyik legnagyobb szószólója is. Nemcsak műsoraiban, hanem nyilatkozataiban is fontosnak tartja hangsúlyozni, hogy elképzelhetetlen követkeményei vannak már most a túlnépesedésnek, és az emberi populáció növekedését sürgősen meg kellene fékezni.

Forrás: AFP/ImageForum/Carl De Souza

A legjobb természettudományos írásnak Charles Darwin A fajok eredete című munkáját tartja, és bár filmjeinek legfontosabb célja, hogy felhívja az emberek figyelmét az élővilág megőrzésére, nem elvakult állatvédő. Ez megint egy szimpatikus vonása. A patkányokat ugyanis még ő sem képes elviselni, és még csak nem is vegetáriánus. Továbbá úgy gondolja, hogy a jól működő állatkertekre nagy szükség van, nemcsak az oktatás és a kutatás céljából, hanem azért is, hogy bizonyos fajokat megmentsenek a kihalástól. Maga is több állatot adományozott már állatkerteknek.

Ha tehetné, akkor a kréta korszakba utazna vissza az időben, hogy megfigyelhesse a dinoszauruszokat, egyébként pedig egy napig kipróbálná, hogy milyen lehet lajhárnak lenni.

Magát realistának vallja, de a globális felmelegedéssel kapcsolatban még nem vesztette el minden, az emberiségbe vetett reményét. A Telegraphnak adott interjújában egyszer ezzel kapcsolatban a következőt nyilatkozta: „A dolgok már nem lesznek jobbak. De ha szerencsések vagyunk, és nagyon-nagyon keményen dolgozunk, akkor kevésbé fordulnak rosszra. Ha nagyon keményen dolgozunk azon, hogy a népesség ne növekedjen annyira gyorsan, mint ahogy eddig, ha erősen törekszünk arra, hogy ne akkora arányban tűnjenek el az erdők, mint jelen pillanatban, abban az esetben talán meg tudjuk akadályozni, hogy az óceánok hőmérséklete a rettegett két fokkal megemelkedjen.”

(Címlapi kép: AFP/Ben Stansall)