Kedves Látogató,
Az unikornis.hu oldalunkra friss tartalmak már nem kerülnek, korábbi cikkeink továbbra is elérhetőek.
Üdvözlettel: az NWMG csapata
Értem

Megerőszakolták, majd még le is tartóztatták

2016.11.19. 07:22
Egy 25 éves brit nőt letartóztattak Dubajban, miután feljelentést tett két brit férfi ellen, akik állítása szerint a hotelben megerőszakolták. Azonban a nő valószínűleg nem volt tisztában azzal, hogy az Egyesült Arab Emírségekben bűncselekménynek számít a házasságon kívüli nemi élet. Így őt is vád alá helyezték a hatóságok.

A 25 éves brit nő családja gyűjtést indított, hogy ügyvédet tudjanak fogadni lányuknak, írja a Guardian. A fiatal nőt – támadóival együtt – óvadék fejében már kiengedték, de egyikük sem hagyhatja el Dubajt. 

A nő azért fordult a rendőrséghez, mert állítása szerint két brit férfi a hotelben megerőszakolta őt, és videóra is vették tettüket. Nem számolt azonban azzal, hogy az Egyesült Arab Emírségekben bűncselekménynek számít a házasságon kívüli nemi élet, még akkor is, ha erőszakkal történt. Így eshetett meg, hogy a sértett nőt is vád alá helyezték. Feltételezett elkövetőit a reptéren fogta el a rendőrség, éppen el akarták hagyni az országot. A tárgyalásig a nőnek és támadóinak is Dubajban kell maradniuk. 

(Címlapi kép: Origo)