Kedves Látogató,
Az unikornis.hu oldalunkra friss tartalmak már nem kerülnek, korábbi cikkeink továbbra is elérhetőek.
Üdvözlettel: az NWMG csapata
Értem

Perjegyzettől cigányirtásig

2016.12.05. 10:00
Idén két könyv is megjelent, amely eltérő eszközökkel próbálja feldolgozni a romagyilkosságokat. Széles Sándor sci-fijében egy pszichopata tudós akarja megölni az összes romát, Vágvölgyi B. András pedig a gyilkosok peréről írott tudósításait adta ki kötetben.

Idén két újabb könyvvel gyarapodott a 2008–2009-es, romák ellen elkövetett gyilkosságsorozatot feldolgozó műalkotások száma. Mindkét könyv kivételesnek nevezhető: az egyik a gyilkosok peréről szóló tudósításokból, néhány érintett szereplővel készített interjúból és az események rekonstrukciójából összeálló dokumentumregény, a másik pedig tőről metszett műfaji történet, amely nem a konkrét sorozatgyilkossággal, hanem egy elképzelt népirtási (cigányirtási) kísérlettel foglalkozik.

A két könyvben elsősorban a megközelítésük, műfajválasztásuk különleges, megjelenésük egyformán fontos, noha egyikük sem nevezhető „nagy műnek”. De a témával kapcsolatban talán nem is a nagy mű megalkotásának igénye az elsődleges.

Pokolhurok, Arcvonal keleten

Forrás: Unikornis

Hunnia pokla

Vágvölgyi B. András végigkövette a romagyilkosságok miatt elfogott négy férfi büntetőperét. A tárgyalási napokról tudósító cikkei az Élet és Irodalomban jelentek meg. Az ősszel megjelent, Arcvonal keleten című könyvben ezeket a cikkeket gyűjtötte össze, kiegészítve a kötet elejére került gyilkosságsorozat-rekonstrukcióval (Vágvölgyi szerint így is alakulhattak az események) és néhány interjúval, amelyekben az elsőfokú tárgyalást vezető bíró és az áldozatok hozzátartozói is megszólalnak.

A szerző nem éri be a szenvtelen megfigyelő szerepével, folyamatosan hangsúlyozza saját véleményét, álláspontját a történtekről. A gyilkosságokat „polgárháborút áhító etnonacionalista-rasszista terrorizmusnak” nevezi, ennek megfelelően vitathatónak tartja, hogy Miszori László bíró ítéletében nem minősítette terrorizmusnak a bűncselekményeket.

A romagyilkosságok vádlottjainak büntetőpere, balra Miszori László bíró (2013)

Forrás: MTI/Kovács Tamás

Nemcsak a gyilkosságsorozat, hanem a magyar jogszolgáltatás körülményei, tempója, vakfoltjai is érdeklik Vágvölgyit. A tárgyalások lassú ügymenetét az idegenlégió sivatagi meneteléséhez hasonlítja, ironikusan nyilatkozik a jogásztempóról, jogi nyelvhasználatról („a december 6-án megkezdett tanúkihallgatás folytatódik folytatólagosan”).

Bizonyos pontokon ennél is tovább megy, és az ügy szereplőin gúnyolódik, például a „koronatanú”, Fehérné Nyalka Éva Edit „Nyafi” becenevén és karakterén. Fehérné az elsőrendű vádlott és későbbi elítélt, Kiss Árpád munkaadója és szeretője volt, és kihallgatásai alapján valóban előfordult vele, hogy összevissza beszélt. Mindazonáltal nem vagyok biztos benne, hogy a gúny vagy az irónia adekvát közelítési módok a romagyilkosságok ügyéhez.

Arcvonal keleten

Forrás: Unikornis

Vágvölgyi alapállása ugyanakkor egyszerre tükrözi a gyilkosságok hírétől letaglózott, a botrányról tudósítani igyekvő humanista értelmiségi és a szociológiai, társadalom-lélektani érdeklődésű, higgadt elemző szemléletét. A gyilkosságsorozatot a mai Magyarország alapvető jelentőségű, ha úgy tetszik, paradigmatikus eseményének tartja:aki a XX. század végi, XXI. század eleji Magyarország történetére kíváncsi, helyesen teszi, ha foglalkozik Kiss Árpád történetével is.

A romagyilkosságok a szerző megközelítésében a magyar szélsőjobboldal hagyományába illeszkednek, éppen ezért indítja rekonstrukciós kísérletét a nyilasok rémtetteinek felidézésével, majd a rendszerváltás után ismét éledező radikális mozgalmakról ír, a nemrég gyilkosságért letartóztatott Győrkös István Magyar Nemzeti Arcvonalától Kiss Árpád öccsének, Istvánnak zsinagógarongálási ügyéig.

P. Zsolt harmadrendű (j) és Cs. István negyedrendű (b) vádlott a romák elleni hat halálos áldozatot követelő, 2008-ban és 2009-ben elkövetett fegyveres és Molotov-koktélos támadásokkal vádolt négy férfi büntetőperének tárgyalásán a Budapest Környéki Törvényszék tárgyalótermében 2013. május 24-én

Forrás: MTI/Kovács Tamás

Az elkövetőket ebben a részben titkosszolgálati fedőnevükön említi, jelezve, hogy többen is elkövethettek volna hasonló gyilkosságokat – mint ahogy Vágvölgyi szerint nem is biztos, hogy minden tettest és bűnsegédet elkaptak a rendőrök. Szinte rögeszmésen tér rá vissza újra meg újra, hogy a besenyszögi fegyverrablásnál, amikor Kiss Árpád és két társa egy hivatásos vadász fegyvereit rabolták el, jelen lehetett egy máig ismeretlen negyedik ember.

Vágvölgyi valójában a magyar társadalom állapotáról ad helyzetjelentést, akár az elkövetők hátteréről, akár a nyomozati munka korai, félresikerült szakaszáról ír. „Magyarországon nem szokatlan, hogy a kellemetlen dolgokat zárjuk rövidre, söpörjük szőnyeg alá, hazudjuk nyegle hangsúllyal felejtendőnek, rég megoldottnak, elfelejtettnek” – olvassuk az első oldalakon, a magyar valóságot pedig a későbbiekben is rögzíteni igyekszik a szerző, olykor poétikusan sűrű, szimbólumszerű képekben. A gyilkosok otthonos közegét ekképp festi le: Hunnia pokla, hideg linóleum a talp alatt, bádogtető vagy hiányos pala, vakolatlan falak, Ajándék ez a nap, lecsókolbász és fagyott vaj.

Vágvölgyi B. András 2010-ben

Forrás: MTI/Kollányi Péter

Ebből a miliőből vétettek a rendszerváltás utáni legsúlyosabb magyar bűncselekmény-sorozat elkövetői. Stilisztikai túlkapásai, önismétlései ellenére is hálásak lehetünk Vágvölgyinek, hogy a gyilkosok tetteinek írásos nyoma mementóként itt marad velünk.

Kiirtottam a férgesét

Megöltem nyolcszázezer cigányt. Kiirtottam a férgesét. Ez a mondat a Pokolhurok elején olvasható, és ezek után a regényt akkor is kellemetlen érzés olvasni, ha a szerző, Szélesi Sándor egyébként eltartja magától a valós eseményeket, és aktuális társadalmi-politikai utalások nélkül, egy kicsit sterilre írt Magyarországon játszatja le népirtási történetét. A szerző már a romagyilkosságok előtt dolgozni kezdett a regényen, amely végül idén jelent meg, immár teljesen más társadalmi térbe érkezve.

Szélesi Sándor: Pokolhurok

Forrás: Unikornis

A néhány éve rangos nemzetközi sci-fi díjjal is jutalmazott Szélesi az egyik legtermékenyebb magyar író, bár ezt sokan nem tudják róla. Rengeteg sci-fi regényt írt (a legtöbbet Anthony Sheenard álnéven), forgatókönyvet tévésorozathoz és nagyjátékfilmhez, dolgozott újságíróként és szerkesztőként is. A Pokolhurok is science fiction: a főhős, egy fiatal, tehetséges és elvakultan cigánygyűlölő tudós izolálja a „cigánygént”, majd kifejleszt egy vírust, amely kifejezetten ezt a gént támadja meg.

Műfaji szempontból ez azt jelenti, hogy tudományos indoklást kapunk rá, hogyan fejleszti ki a vírust a főhős: „a cigányok véréből kivont és megsokszorozott DNS-t szekvenáló gélelfóval választottam szét, mint az ősidőkben, majd lefényképeztem a Kodak kamerával”. Szélesit viszont a tudományoskodásnál jobban érdekli a gyűlölet lélektana és az a társadalmi közmegegyezés, amely a cigányokat hallgatólagosan alsóbb rendű, szóban bármikor bántható embereknek fogadja el – ahogy a romagyilkosságok is példázzák, ezek után az erőszakos tettek sem késnek sokáig.

Szélesi Sándor

Forrás: Mudra László – Origo

Ám társadalomábrázolás szempontjából a Pokolhurok nem jut túl a közhelyek szintjén: az emberi jogi szólamokat harsogó, valójában szintén rasszista politikus ugyanúgy szinte karikatúraszerűen leegyszerűsített figura, mint a főhős amerikai tudóskollégái. A külföldi–magyar relációban is ezerszer hallott sablonokkal találkozunk: „Mondták, hogy ti, magyarok ilyenek vagytok. Kis ország rettentő sok fájdalommal, amely már a génjeitek közé is bekódolta magát.”

Annál érdekesebb a főhős ábrázolása: Gábor szüleit roma gyilkosok ölték meg, emiatt gyűlöl engesztelhetetlenül minden cigányt. Mindentől és mindenkitől elidegenedett, felesleges ember, szinte egzisztencialista figura. A taszító antihős miatt olykor a Pokolhurkot a pergő, lektűrszerű cselekmény és a rövid mondatok ellenére sem könnyű olvasni, arról nem is beszélve, hogy már az rosszkedvűvé teheti az olvasót, ha a „cigánygén” szót látja leírva.

Egy kocka a Veszettek című filmből

Forrás: The Orbital Strangers Project

Szélesi regénye érdekes kísérlet: műfaji történet keretei között, lektűrstílusban rajzol portrét egy súlyos pszichopatáról. Félő, hogy hősábrázolásával elidegeníti magától a sci-fi olvasók egy részét, miközben a Pokolhurok aligha jut el majd a szépirodalmi olvasótábor tagjaihoz. Ugyanakkor nagy szükség van erre a fajta megközelítésre, amely populáris történeteken belül foglalkozik például a romaellenesség témájával, törekedve rá, hogy ne csak elszigetelve, az értelmiségi diskurzuson belül vitassa meg a kérdést ugyanaz a pár száz ember.

Hasonló célt tűzött ki maga elé Goda Krisztina filmje, a Veszettek is, amelyre a tavalyi év egyik legnagyobb bukásaként emlékszünk. Ez pedig sajnos sokat elmond arról is, mennyire állunk készen rá, hogy műfaji történetekben dolgozzunk fel fontos társadalmi témákat.

Vágvölgyi B. András: Arcvonal keleten. Konkrét Könyvek, 408 oldal, 3490 Ft. 
Szélesi Sándor: Pokolhurok. Pergamon, 256 oldal, 3490 Ft.

(Címlapi kép: Mécsesgyújtás a romagyilkosságok áldozatainak emlékére. MTI/Soós Lajos)