Kedves Látogató,
Az unikornis.hu oldalunkra friss tartalmak már nem kerülnek, korábbi cikkeink továbbra is elérhetőek.
Üdvözlettel: az NWMG csapata
Értem

Szálasi megszállott volt, nem őrült

2016.12.12. 09:12
Nemrég monográfiát írt a nemzetvezetőről, és most sajtó alá rendezte a börtönnaplóit. A nagy munka évtizedei alatt a családjába szinte beköltözött Szálasi Ferenc. Karsai László történésszel beszélgettünk.

Eörsi István írt egy emlékezetes könyvet, a címe így szólt: Időm Gombrowiczcsal. Nos, ha te memoárt írnál, felteszem, ezt a címet is adhatnád neki: Időm Szálasival. Tényleg, mióta foglalkozol vele?

Ha nem is megszakítás nélkül, de talán a napot is meg tudom mondani, mióta, valamikor 1986 májusában kezdtem el. A helyszín elég drámai, a Gyáli úti kórház belosztálya, ahol apámat műtötték. Ott is, a kórházi ágyon is olvasta a Szálasi-per géppel írott jegyzőkönyvét, a Reform Kiadó nagyon nagy ívhonoráriumot ígért neki, ha sajtó alá rendezi. Apámnak rossz előérzetei voltak, félt a műtéttől, és azt mondta, a vaskos dossziékra mutatva, hogy már elég sok jegyzetet készített, „innen már te is be tudod fejezni...”

Karsai László a nemrég megjelent két Szálasi-kötetével

Fotó: Adrián Zoltán – Origo

Így is lett, ő Csernobil után pár nappal meghalt – műtéti szövődmények, orvosi műhibák sorozata, a kezelőorvosát eltiltották a további praktizálástól, szerintem le kellett volna csukni hanyagságból, gondatlanságból elkövetett emberölésért. Én meg elkezdtem a sajtó alá rendezést. A Szálasi-per végül 1988 karácsonyán jelent meg, 33 ezer példány elfogyott belőle, összesen 60 ezer példányt adtak ki. Amikor aztán Pozsgay a következő év januárjában kijelentette, hogy 56 népfelkelés volt, többé egyetlen példányt sem lehetett a kötetből eladni, mindenki csak 56-os könyveket vett. Hát, így kezdődött kapcsolatom Szálasival.

Apád, Karsai Elek ugyancsak jeles történész volt. Erre szokták azt mondani, hogy nem az ember választja a témát, hanem a téma az embert?

Nem volt teljesen idegen nekem Szálasi és rezsimje, akkor már három éve kutattam a magyar cigányholokauszt történetét, amelynek legvéresebb fejezetei a nyilas rezsim idejére esnek. Egyébként ezt a témát is apám adta, az ő ötlete volt. Voltam már a Fővárosi Levéltárban, kutattam népbírósági anyagokban, de még „igazi” forráskiadványt nem mertem készíteni, nem írtam a kötethez előszót, bevezető tanulmányt, alig félszáz lábjegyzetet készítettem, és egy rövid annotált névmutatót. Úgy éreztem, az „igazi” forráskiadványt apámnak kellett volna megcsinálnia, ő tudta volna megírni, megszerkeszteni.

Bogár János állami ítélet-végrehajtó Szálasi és társai kivégzéséhez készül a Markó utcában, 1946. március 12-én

Forrás: Pinterest

Néha álmodom vele, még most, harminc évvel a halála után is. Mindig ugyanazt, nagyon jó álom: ülök vagy állok valahol otthon, a lakásomban, és egyszer csak bejön az ajtón, és megkérdezi, hogy miben segíthetne. Végtelenül megkönnyebbülök, megörülök neki, egy-két álmomban még szemrehányást is teszek, hogy miért nem jött vissza hamarabb, de hamar elkezdjük felosztani a munkát, ki, mikor, mit ír meg a magyar holokauszt történetéből, melyik forráskiadványt melyikünk adja ki, mit csinálunk meg együtt. Aztán keserű az ébredés, hogy még mindig, 30 év után is egyedül vagyok.

Szóval mondhatjuk, hogy Szálasi mintegy beköltözött a családotokba. De ha már itt tartunk, milyennek látod Szálasit, az embert? Ennyi évtized után nyilván van róla valamilyen képed, túl a nemzetvezetőn, a szűkebb értelemben vett politikuson.

Erről írtam, vagy erről is az életrajzát. Ha röviden kell vagy lehet válaszolnom, akkor nehéz túllépni a politikuson, mert Szálasiban a magánembert felfalta, elnyelte a politika, ő éjjel-nappal politikus, nemzetmentő lett, volt. 

Megszállott, fanatikus, önmagába vetett hitétől elvakult ember. Nem volt a szó szoros értelemben vett magánélete, legalább is 1935–1936-tól kezdve már biztosan csak a Pártjának, Mozgalmának (ez az ő helyesírása, amit fontosnak tartott, azt nagy kezdőbetűkkel írta) élt.  

Emberi vonást csak abban tudtam felfedezni, hogy rendszeresen, többször is megcsalta gyűrűs menyasszonyát, Lucz Gizellát. Akit egyébként csak 1945. május 4-én vett feleségül, amerikai fogságba esése előtt egy nappal.

A frissen kiadott naplókat olvasva nekem is ez volt a benyomásom. Ugyanakkor elég meghatottan ír arról, hogy karácsonyra beszélőre várja Lucz Gizellát, vagy ahogy ő nevezi, az „Édesasszonyát”, de aztán a hatóságok nem engedélyezik a találkát. Ugyanakkor a börtönnaplóban alig ír magáról, egyfolytában a nézeteit csiszolgatja, fejtegeti. Mint egy értelmiségi, aki nyilván nem volt. Amúgy mit tudunk Szálasi műveltségéről?

Szeretett olvasni, állítólag 3000 kötetes könyvtára volt, bár például Adyt és József Attilát (utóbbit öngyilkossága miatt is) ki akarta „iktatni” a magyar irodalomból. Viszont még a börtönben is fejből idézte Schiller Tell Vilmos című darabját. Amiben Hitlerre hasonlít, az Karl May indiánregényeinek kedvelése volt; amiben nem, az az, hogy a filléres, olcsó krimiket, ponyvákat is falta, rendszeresen olvasta ezeket a „baromságokat”, ahogy önkritkusan bevallotta. Kitűnően, anyanyelvi szinten tudott németül, jól beszélt franciául is.

Őszintén, mélyen vallásos katolikus volt, rendszeresen látogatta a Manréza-házakat. Volt humora, néha még az öniróniáját is megcsillogtatta. Mániákusan pontosnak, rendszeretőnek mutatkozik, például az általa vezetett minisztertanácsi ülésekre az esetleg későn érkező minisztereket nem engedték be, a későnek a szárnysegédnél írásban kellett jelentést tennie a késés okáról.

Nyilas párthelyiség, IX. kerület, Tompa utca

Forrás: Fortepan

Politikai pályája kezdetén még nem volt antiszemita. Ezt később „megtanulta”, rájött, hogy fontos, hasznos, „interiorizálta”, magáévá tette, majd lassan elkezdett hinni abban, hogy mindaz igaz, amit az antiszemiták a zsidókról mondanak.

Viszont nem volt fajvédő, nem ismert el magasabb és alacsonyabb rendű emberfajokat. Nem hiszem, hogy valaha gondolt volna a súlyos, örökletes betegségekben szenvedők kiirtására vagy a homoszexuálisok koncentrációs táborba zárására.Folyton tervezgetett, egyre nagyobb szabású monográfiaterveit nem valósította meg, talán ezért is írt annyit utolsó börtöncelláiban 1945. október 7-től a kivégzéséig, 1946. március 12-ig. Egyik leginkább figyelemre méltó tulajdonsága volt, hogy minden olyan információtól tökéletesen el tudta az agyát zárni, ami nem illett alapvetően optimista világképébe.

Szálasi komolyan hitt abban, hogy a nácik és szövetségeseik megnyerik a világháborút. Még 1945 márciusában is nagy offenzívát tervezett, átszakítani a Szovjet déli szárnyát, és előretörni a Fekete-tengerig, ilyen egyszerű az egész. Hogy közben például az angolszászok mit csinálnak, vagy mit szólt volna ehhez Zsukov és Sztálin, azzal nem foglalkozott. 

A börtönnaplójában több tucatszor emlegeti: lehet, hogy a harctéren elveszítették a csatát a németek és a szövetségeseik, de a háborút az nyeri meg, aki a békét megnyeri.  

Ezt pedig az nyeri meg, akinek igaza van, neki pedig olyan nagy, olyan hatalmas az Igazsága, hogy biztos a saját győzelmében.

Karsai László: Szálasi Ferenc. Politikai életrajz. Balassi kiadó, 2016, 524 oldal, 4500 Ft

Fotó: Adrián Zoltán – Origo

A legfontosabb párhuzam az a Krisztus–Szálasi-„sorsazonosság” – hogy egyik kedvelt kifejezését használjam. Ahogy a Megváltó mártírhalála után eszméi, gondolatai, tanításai meghódították Európát, úgy fogják a „Hungarista Eszme” diadalát látni azok, akik az ő mártírhalála után majd a halotti lepléből font zászlót felragadják, és diadalra viszik az ő Igazságát.

Eszerint hivatásos légvárépítő volt. De lehet azt mondani, hogy őrült?

Lehetne, de nem érdemes. Ha őrültnek nyilvánítják (ami egyébként a népbíróságnak természetesen eszébe sem jutott, mert akkor elmegyógyintézetbe kellett volna zárni, és nem végezhették volna ki), akkor válaszolni kell egy csomó kényelmetlen kérdésre: egy bolond hogyan tudta megszervezni a Horthy-korszak legnagyobb ellenzéki mozgalmát? Miért követte őt oly sok nagyon értelmes ember? Ha egy őrültre és pártjára 600 ezer ember szavaz, márpedig az 1939-es választásokon ez történt, 47 képviselő lesi minden szavát, akkor ki az őrültebb: a vezér, aki hisz magában, vagy a hívei, akik nem veszik észre, hogy egy bolondot követnek?

Nyilas plakát

Forrás: Fortepan

Egy őrültnek nincs önkritikája, politikai érzéke, nem olyan óvatos, opportunista sok fontos kérdésben. Szálasi például már 1937–1938-ban felmérte, hogy a rendszer szilárd, itt felkeléssel, puccsal nem érdemes próbálkozni. Intő jel volt számára a Vasgárda vezetőinek lemészárlása 1938 őszén, majd 1941 januárjában a puccsuk véres elfojtása Bukarestben és másutt is. A németek kegyét nem kereste; vele azért sem léptek kapcsolatba Berlinből, mert még a nyilvánosság előtt is bírálni merészelte a nácik kül- és belpolitikáját. Szerinte a nácik megszállási politikája „vagy partizánokat, vagy rabszolgákat teremt”. Ezt azért nehéz vitatni.

Nyilas falfelirat

Forrás: Fortepan

A reakciós, félfeudális, nyomorult Horthy-rendszert (Szabó Dezső sokat idézett meghatározása szerint a „görény-kurzust”) igazi rendszerkritikusként, nagyon keményen és őszintén, nemzetiszocialista alapról bírálta. Nem véletlen, hogy oly sok ember hitt neki, mert őszintén hitte, hogy lehetne itt jobb, emberségebb, igazságosabb országot teremteni.

Önálló gondolkodó volt, ha sok nem is jutott az eszébe, de talán azért sem írta le mindazt, ami az eszébe jutott, mert rájött, hogy nincs sok értelmük. Egy őrült nem folytat olyan „zsidópolitikát”, amilyet Szálasi. A németekkel mit sem törődve két gettót szerveztet Budapesten, elismeri a nemzetközi védleveleket, leállítja a halálmeneteket, mindezt azért, hogy kicsikarja, meghálálja a semleges államok diplomáciai elismerését.

Fantaszta, fanatikus, saját igazságába vetett hitétől elvakult politikus volt, nem őrült. Minél inkább elmebetegnek tartjuk őt, annál betegebbnek kell tartanunk azt a rendszert, azt a népet, amelyben élt, amelyből híveinek száz és százezrei kikerültek.

Akkor nagyjából mégis igaz, amit a perben állított, hogy ő nem tudott a nyilasok rémtetteiről Budapesten? Vagy legalább az állítható, hogy a mozgalom elszabadult, úgyszólván önjáró lett, és a nyilas csőcselék ellenőrzésére Szálasi már nem volt képes?

Biztosan tudott a nyilasok rémtetteiről. Naplójában egy helyen utal is például arra, amiről a tárgyaláson is említést tett: Domonkos Miksa, a Központi Zsidó Tanács egyik legbátrabb tagja, a nagy gettó rendőrségének vezetője bevallotta, volt, hogy a városban – természetesen sárga csillag nélkül – a régi, első világháborús tartalékos századosi egyenruhájában járt-kelt. Szálasi ebből (is) arra próbált következtetni, hogy az engedetlen, fegyelmezetlen, sőt ellenálló zsidók miatt fordulhattak elő, ahogy ő mondta, „atrocitások”.

Viszont gyakorlatilag semmit sem próbált tenni, hogy megfékezze a nyilas banditákat. Azt mondhatnánk a „mentségére”, hogy december elején elhagyta a fővárost, a közelgő Vörös Hadsereg, a bekerítés elől menekülve a nyugati határszélre tette át „főhadiszállását”, tehát a távolból már nehezebb dolga volt.

Karsai László történész

Fotó: Adrián Zoltán – Origo

Ám akkor sem tett semmit a rend helyreállítása érdekében, amikor Budapesten volt, és utána sem adott egyértelmű, határozott parancsot, parancsokat arra, hogy a rablókat, fosztogatókat, tömeggyilkosokat le kell tartóztatni, a statáriumra hivatkozva pedig akár azonnal agyon lehetett volna lövetni néhány tucat nyilas banditát. Szálasi és rezsimje olyan problémák megoldására (is) képtelen volt, amelyek a nyilasok nélkül nem is léteztek volna. Talán nehéz lett volna a Sztójay-, majd a Lakatos-kormány idején még fennálló „törvényes” rend fenntartása, főleg az ostromlott fővárosban, például azért is, mert a rendőrök és a csendőrök zömét bevetették a fronton, más részük a halálmenetekben a nyugati erődítmény építésére hajtotta a szerencsétlen zsidókat.

Agárdi életkép 1944-ből

Forrás: Fortepan

Ám Szálasit a rend helyreállítása sem érdekelte. Miután nagyszabású gazdaság- és társadalomátalakító terveit – ezt hamar belátta – a rohamosan csökkenő területű nyilas Magyarországon meg sem próbálhatta megvalósítani, így visszavonult, bezárkózott, elzárkózott a külvilágtól fizikailag is, és írta, pontosabban átírta a nyilas mozgalom és párt történetét. Szerkesztette, finomította, csiszolgatta azt, amit később mint Hungarista Naplót használtak többek között a népbírósági tárgyalásán is. Ott már Szálasi hiába tiltakozott: ha ennek a naplónak egyes részeit fel lehetett használni ellene vagy vádlott-társai ellen, akkor Jankó Péter tanácsvezető bíró vagy Nagy Vince politikai ügyész és Frank László népügyész azt habozás nélkül megtette.

A naplóban olvasható egy passzus, amely kísértetiesen emlékeztet az Európai Unió tervére: „Európát nem lehet részéletterére feldarabolni és kiosztani az egyes népek között, mert az elosztás ilyen formája rossz. Ebből adódott a Hungarizmus nagy alapelve, hogy meg kell szervezni (...) az élet- társ- és sorsazonosság törvénye alapján nyugvó nacionalista és szocialista Európaközösséget.” Itt több kérdés adódik. Először is a különbség a Szálasi szerint imperialista német és a hungarista magyar szervezés között.  Ugyanakkor a hungarizmus egyfajta harmadik út volt a német nácizmus és az olasz fasizmus mellett.

Szálasi Ferenc naplói (1942–1946). Magvető kiadó, 856 oldal, 6490 Ft

Fotó: Adrián Zoltán - Origo

De mi a hungarizmus voltaképpen? És mennyire aktuális ma? Gondolok itt a Magyar Nemzeti Arcvonalra.

Szálasit sokat gúnyolták nyelvújító vagy pontosabban új szavakat mániákus szorgalommal gyártó tevékenysége miatt. A „talajgyökeret” vagy a „vérhazát” még lehet érteni, de a „konnacionalizmust” neki is többször is el kellett magyaráznia. Szálasi ezen azt értette, hogy meg kell szervezni az egyenrangú (kelet-)európai népek testvéri sorsközösségén alapuló Kárpát-medencét, ahol a magyaroké a vezető szerep, mert ők erre a legalkalmasabbak, legméltóbbak. Főleg azért, mert a körükben született meg a hungarizmus eszméje és természetesen ennek szülőatyja, Szálasi maga.

Ugyanakkor ezt a testvéri sorsközösséget „be kell építeni” (hogy megint Szálasi egyik szóvirágát kölcsönözzem) az ugyanilyen „konnacionalista” – vagy „marxistául”, mert hiszen erről van szó – „internacionalista” Európába. Ami bevált, mert be kell válnia a Kárpát-medencében, az be fog válni Európában is. Főleg akkor, ha a (nemzeti)szocialista országok vezetői rendszeresen összeülnek tanácskozni. Itt az elnöki posztot Szálasi szerényen és mértéktartóan Hitlernek adta volna, Mussolini lett volna az egyik alelnök, és ő, mármint Szálasi a másik. Viszont abban biztos volt, hogy ha ő egyszer odajut, hogy ebben a körben terjesztheti a nézeteit, akkor mindenki be fogja látni, hogy a „Hungarizmus Igazsága” a legnagyobb, minden más eszménél, ideológiánál hatalmasabb, tehát...

Családias, mindennapi hungarizmus, 1944

Forrás: Fortepan

Ami Szálasi és eszméi aktualitását illeti, szerintem rajta is, mozgalmán, pártján is túllépett az idő. Mivel ő maga sem tudta megalkotni a hungarista Ideológiát, világnézetet, ezért volt olyan dühös, olykor egyenesen dühöngött, ha a második világháboú idején megkérdezték tőle, hogy voltaképpen miből áll, mi a hungarizmus.

Valószínű, hogy Szálasi hungarizmusát a m. kir. honvédség számára rendszeresített szolgálati szabályzatból is merítette. A honvédek számára előírt világnézetnek három alapja van: az istenfélelem, a hazaszeretet és a bajtársiasság. Szálasi ezt „fejlesztette tovább”, ebből alkotta meg saját hungarizmusa „szentháromságát”: a Krisztus-hit, a nacionalizmus és a szocializmus összeolvasztását.

Mint kifejtette: „... a Hungarizmus azt akarja, hogy a honvédség Istenfélelem, hazaszeretet és bajtársiasság alapján kifejlődött hősi életszemlélete a Nemzet minden rétegében kiteljesedjen: az Istenfélelem, mint a tudatosan vallott és élt vallás, a hazaszeretet, mint a cselekvő nacionalizmus és a bajtársiasság, mint az egymást segítő szocializmus... ennek így kell bekövetkeznie, ez a kor követelménye és minden egészséges nép óhaja és parancsa.”
Úgy vélem, hogy a ma Magyarországon már jó 25 éve létező különféle nyilas, nemzetiszocialista mozgalmak, pártocskák legfeljebb utánozni próbálják Szálasit. Eszméit, tanításait nem tudják ma felhasználni, mert ilyeneket Szálasi maga sem fogalmazott meg. Nincs nyilas világnézet, filozófia, gazdaság- vagy társadalomszervező eszmerendszer. A nyilas rezsim változatlanul rendkívül népszerűtlen, bár már alig élnek, alig élhetnek közöttünk olyanok, akik az 1946. március 12-én kivégzett „nemzetvezetőt” még saját szemükkel láthatták, vagy legalább kortársai voltak. Nincs olyan kicsit is pozitív eredmény, hagyomány, emlék, amely ehhez a rendszerhez köthető lenne.

A svájci követség kivándorlási osztálya Budapesten 1944-ben. Szálasi elismerte a nemzetközi védleveleket

Forrás: Fortepan/Carl Lutz felvétele

Nagyon nem értek egyet azokkal a történészekkel, akik úgy vélik, hogy a német és magyar csapatok „hősies” harca 1944–1945-ben bármit is változtatott Európa 1945 utáni politikai térképén. Ha Budapestet – mint Rómát vagy Párizst – harc nélkül feladják a németek, a győztesek Potsdamban akkor is feldarabolták volna a (náci) Nagynémet Birodalmat, akkor is lett volna szovjet megszállási zóna Németország és Ausztria területén, hazánk akkor is a szovjet „érdekszférába” került volna. Szálasi nyilasai a német hadsereggel vállvetve harcolva hiába haltak meg, fölöslegesen hosszabbították meg sok millió honfitársunk szenvedéseit.

Legalább három évtzed kutatása után kijelenthetjük, hogy Szálasival kapcsolatban minden kérdésre van válaszunk? Vagy maradtak még vakfoltok az életében és működésében? 

Annak idején, amikor Ian Kershaw monumentális Hitler-életrajza megjelent, Deák István valami olyasmit írt elragadtatott recenziójában a New York Review of Booksban, hogy kész, vége, be lehet fejezni, ezek után már nem lehet és nem is érdemes új Hitler-életrajzot írni. Persze a német, angol, amerikai stb. kollégák nem hallgattak rá, és azóta is jelentek, jelennek és fognak is megjelenni új Hitler-biográfiák.

A párhuzam, persze, mint minden párhuzam, nem lehet pontos, igaz, az én Szálasi-életrajzom egy sokkal jelentéktelenebb, az európai történelemre, pláne a világtörténelemre semmiféle hatással nem volt politikusról szól, aki hatalmon is csak alig pár hónapig és akkor is csak egy kicsike ország egyre zsugorodó területén volt. Ettől persze még akadhatanak fiatal kollégák, akik esetleg írnak majd egy vagy több Szálasi-életrajzot, bár ezt nem tartom igazán valószínűnek.

Karsai László történész

Fotó: Adrián Zoltán – Origo

Ha mégis írnak, akkor kíváncsian várom válaszukat a következő kérdésekre: miért hagyta ott Szálasi a biztos, fényes katonai karriert, miért választotta az akkoriban (is) igen rögös, nehéz, sőt, szinte lehetetlen ellenzéki politikusi pályát? Kik, milyen érvekkel vették erre rá? Miért nem írta meg a folyton tervezgetett nagy, összefoglaló ideológiai műveit?

És végül egy kérdés, amelyre a közeljövőben volt tanítványommal, Margittai Lindával majd válaszolni fogunk: kik voltak a nyilasok, milyen társadalmi rétegekből kerültek ki a legtöbben, honnan kevesebben, és miért álltak Szálasi mögé?

(Címlapi kép: Fortepan)