Van értelme megrendezni a saját temetésünket
Az elmúlástól, a haláltól való félelem tulajdonképpen egyidős az emberiséggel. Ahogy a tanácstalanság is, hogy vajon mi jöhet utána. A sztoikus római filozófus, Seneca azzal próbálta nyugtatni az embereket, hogy gondoljanak a halálra ajándékként. Hiszen az életet bármikor el lehet venni, de a halált nem. Bölcs megfigyelés, de csekély vigasz egy haldoklónak. Az ókori görög gondolkodó, Szókratész szerint az emberek azért társítanak automatikusan negatív dolgokat a halálhoz, mert senki nem tudja, mi vár rá az élete után. Buddha pedig úgy igyekezett felülkerekedni a halálon, hogy szinte már udvarolt neki: nézetei szerint csak a tudatlan emberek ragaszkodnak túlzottan az élethez.
Minden történelmi kor és vallás szószólói igyekeztek megmagyarázni a megmagyarázhatatlant és kisebbíteni a halál jelentőségét, egyúttal az elmúlástól való ösztönös szorongást.
A halottainkra emlékezés módja már önmagában is sokat elárul arról, hogyan viszonyulunk az elmúláshoz. Míg a nyugati kultúrák többségében a halottak napja csendes, családi körben merengős alkalom, Mexikó középső és déli részein a többnapos ünnep mellé máig sok-sok tequila is társul. Tulajdonképpen egy minifesztiválra gyűlnek össze a családok, ahol inkább hangosan ünneplik, mint sem siratják elhunyt szeretteiket, és velük együtt azt is, hogy ők még életben vannak.
Olyan kultúrák is akadnak, amelyek úgy kisebbítik a halál jelentőségét, hogy az újjászületésre való felkészülés részeként fogják fel. A tibeti buddhisták például egy rövid utazásként tekintenek rá, amely hitük szerint csak egy köztes állapot az előző élet és az újjászületés között. Egész életüket annak szellemében élik, hogy egyszer eljön ennek a köztes állapotnak az időszaka, amelyen akkor tudnak csak sikeresen átjutni és újjászületni, ha előző életüket erényesen élték.
De a halálfélelem kezelésére talán mégis a dél-koreaiak dolgozták ki a legradikálisabb terápiát az utóbbi években.
Ők ugyanis még életükben önnön haláluk elé mennek.
Első hallásra bizarr ötlet, hogy valaki aktívan részt vegyen a saját temetésén, de önmagáért beszélő adat, hogy a szöuli Hyowon Healing Center ingyenes szolgáltatását az elmúlt négy évben 15 ezren próbálták ki.
A csoportosan megrendezett áltemetési szertartás ötlete egy dél-koreai temetkezési vállalattól származik. A programban részt vevőknek először egy rövid videót vetítenek és előadást tartanak arról, hogy mi fog velük történni, majd miután átöltöztek halotti köntösbe, koporsójuk mellé ültetik őket. Ekkorra már a legtöbben könnyeikkel küszködve írják meg egy pislákoló gyertya mellett a végrendeletüket. De az érzelmileg legmegrázóbb tapasztalat még hátravan, hiszen utána
be kell feküdniük egy koporsóba, szemfedőt terítenek rájuk, és a ceremóniamester mindenkire rácsukja a koporsófedelet.A szertartáson részt vevők tíz végtelennek tűnő percet töltenek teljes sötétségben, ezalatt nem meglepő módon a legtöbben gyökeresen átértékelik életüket.
Egyetlen fénysugár sem szűrődött be, zokogtam abban a fojtogató koporsóban– emlékezett vissza blogbejegyzésében az egyik résztvevő.
A két és fél órás rituálé végén a ceremóniamester általában ezekkel a szavakkal köszönti a koporsóból kikelőket:
Most eltemettétek a régi éneteket, és készen álltok egy új kezdetre.Az átélt traumatikus élmény után pedig már senki nem botránkozik meg azon, hogy sokan közös szelfit is készítenek a koporsójukkal.
A sokkoló tapasztalatra egyébként nemcsak haldoklók, öngyilkossági hajlammal küzdők, hanem sok teljesen egészséges ember, köztük rengeteg fiatal is jelentkezik. Sőt motivációs tréning gyanánt multinacionális cégek is elküldik az alkalmazottaikat az áltemetkezési rituáléra.
A beszámolók szerint sokan gyökeresen átértékelték az életüket a szertartás alatt: a koporsó fojtogató magányában töltött hosszú percek ráébresztették őket arra, hogy mik az igazán fontos dolgok az életükben.
A program igazgatója szerint a rituálé fő célja az, hogy az emberek kevésbé féljenek a haláltól, illetve hogy az átélt élmény hatására más megvilágításban kezdjék el látni saját életüket.
Egy öngyilkossági gondolatokkal küszködő résztvevő számára például valóságos gyógyító kúraként hatott a koporsóban megtapasztalt élmény:
Érzem, ahogy ver a szívem, életben vagyok– írta később egy blogbejegyzésben.
A brutálisan közvetlen szertartásnak azért is lehet ekkora sikere, mert a legtöbb modern társadalomban – a saját halálunk előtt – nagyon kevés közvetlen halálélményt tapasztalunk. Míg egy évszázada az idős emberek általában otthon, szeretteik körében haltak meg, ma a legtöbb fejlett társadalomban kórházban vagy idősek otthonában.
Itthon például az 1930-as években még élő népszokásnak számított, hogy kisebb településeken a halottat megmosdatták, felöltöztették és otthon felravatalozták. Egy éjszakán át felváltva virrasztottak mellette a családtagok, barátok, szomszédok, és közben az egész falu leróhatta előtte tiszteletét. Többgenerációs családokban felnőtt dédszüleinknek ezért valószínűleg sokkal testközelibb élményük lehetett a halálról, hiszen megadatott nekik, ami többségünknek már nem nagyon: az otthon biztonságos melegében tapasztalhatták meg közeli hozzátartozóik halálát és az elengedés folyamatát.
Bár egyelőre csak Dél-Koreában szerveznek terápiás célú tömeges áltemetéseket, azért a világon több bátor művész is koporsóba feküdt már az élmény megtapasztalásáért. 2006-ban az avantgárd magyar művész, a nagybeteg Halász Péter például a Műcsarnokban élve felravataloztatta magát.
Ekkor már csak hónapjai voltak hátra, és igazságtalanságnak érezte, hogy nem láthatja majd a saját temetését. Pedig tudta, hogy akkor minden róla fog szólni, író barátai szép szavakkal méltatják majd a munkásságát, de hiába, hiszen éppen ő nem hallhatja. Így hát egy nagy előtemetési ceremóniát rendezett a Műcsarnokban borral, pogácsával, amire minden számára fontos ismerősét meghívta. A beszédek, szavalatok kezdetén ő maga bemászott a felravatalozott, nyitott koporsóba, és hol csukott szemmel, hol a koporsóban felkönyökölve hallgatta a búcsúbeszédeket. Pár hónappal később tényleg meghalt, de azzal a biztos tudattal, hogy nem maradt le a saját temetéséről.
(Címlapi kép: AFP)