Új szintre lép a lomizás
Van két hely Budapesten, ahova a már szükségtelen, egyébként otthon a sufniban vagy a padláson tornyosuló, még valamire való holmikat egyszerűen és ingyen le lehet passzolni egy raktárba. Míg az ember örül, hogy egy csapásra és örökre megszabadult a gönceitől, addig másnak lehet, hogy éppen az ő felesleges dolgai jönnek jól, mert a raktározott tárgyakat aztán igazán alacsony összegért bárki más hazaviheti.
Így a kissé megkopott kanapé, a régi, de még működőképes szobakerékpár, egy halálra unt porfogó váza, a régi tulaj számára érdektelen könyvek, csak a helyet foglaló komódok és polcok nem az utcán vagy a kukában végzik,
hanem jó eséllyel egy új otthont találnak maguknak.
Ez a két hely a Fővárosi Közterület-fenntartó (FKF) Szemléletformáló és Újrahasználati Központjai (SZÚK), amelyek egyikét – azt, amelyik a város XV. kerületi végében van – most felkerestük. A központokat még nyáron húzta fel Budapest Főváros Önkormányzata állami és 679 millió forintos uniós forrásból a Környezet és Energia Operatív Program (KEOP) keretében.
Bár az első érdeklődők már felfedezték maguknak a SZÚK-ot, a környezettudatos budapestiek még nem tolonganak tömegével a kapuknál. Sztrapek Péter, üzemi koordinátor szerint mégis fokozatosan emelkedik a látogatószám: korábban havonta 50-60 ember hozott és vitt holmikat a hulladékudvar mellett felhúzott raktárból, december óta pedig ez a szám száz fölé ugrott.
Amikor mi kint jártunk, csak egyetlen, éppen költözésben lévő párba boltottunk. Ők a Facebookról értesültek a központokról, és műanyag mappatartókat, valamint egyéb, még használható dolgokat passzoltak le a raktárrészen; azt a göngyöleget pedig, amely már nem volt alkalmas semmilyen további használatra, a hulladékudvaron tették le. Példájuk is mutatja, hogy
ha sok fölösleges holmi szabadul fel egy költözés vagy egy tavaszi nagytakarítás során, akkor tökéletes megoldás a SZÚK,
egy-két fuvarral simán száműzhetünk ide minden, számunka szükségtelen dolgot a környezetünkből.
A lepakolás a raktárba ingyenes, csak regisztrálni kell hozzá. A behozott tárgyaink első körben mindig a bemutatótérbe kerülnek, ahol 14 napig vannak kiállítva. Ide betérve az érdeklődő nyugodtan nézelődhet, és ami megtetszik neki, azt el is viheti. Az elvitelnek minimális költsége van, tulajdonképpen csak a tárolási díjat kell kifizetni, ami bruttó 127 és 12 750 forint között mozog – mondja Sztrapek Péter.
Ha két hét alatt nem találna új gazdára a karosszék, a franciaágy vagy a Jókai-összes, akkor ezek a tárgyak hátrébb, a polcos raktárrészbe kerülnek. Innen is meg lehet venni bármit, csak ezek a dolgok már nincsenek a vásárló szeme előtt. Ugyanakkor a szakember szerint eddig nem nagyon kellett igénybe venni a hátsó részt, általában a tizennégy nap elegendő arra, hogy a tárgyakra lecsapjon valaki.
Előadóterem
Fotó: Adrián Zoltán – OrigoA raktározás mellett a központok másik feladata a szemléletformálás, ennek megfelelően egy (a fenti képen látható) előadóterem és egy akadálymentesített tanösvény is készült a gyerekek, iskolások számára. Van itt egy működő, mini-válogatómű, amelyet bárkinek ki lehet próbálni, FKF-es memóriajáték, a pusztazámori szemétlerakó makettje és egy falra festett képregény is, amely a környezetvédelemről szól.
Iskolai osztályok rendszeresen megfordulnak a XV. kerületi központban, és a tanulmányi kirándulást gyakran egybekötik a szomszédos Hulladékhasznosító Művel (FHHM).
Van viszont sajnos néhány dolog, amit azért kifogásolunk
Progresszíven hangzik ugyan egy ilyen központ működése – minden városba kellene legalább egy –, de sajnos van egy-két szembetűnő hiányossága a SZÚK-nak, ami viszont visszavetheti az ember kedvét attól, hogy végül felkeresse a raktárakat.
Az első és legfontosabb hátránya mindkét újrahasználati központnak, hogy nem fekszenek könnyen megközelíthető helyen. Annak, akinek nincs autója, logisztikai kihívásokkal és jelentős időráfordítással kell számolnia, hogy eljusson valamelyik létesítménybe. Ugyanakkor Sztrapek Péter hozzáteszi, hogy a távolság ellenére is akadt már olyan, aki mankóra támaszkodva, busszal érkezett hozzájuk, és bár az illető négyszer fordult, de legalább extrém alacsony áron hozzájutott három szekrényhez.
Nem teszi egyszerűbbé a tudatos fogyasztó és/vagy a rászoruló dolgát az sem, hogy az FKF csak a tárgyak tárolásáért vállal felelősséget, össze- és szétszerelést, javítást, minőség-ellenőrzést és szállítást nem tud biztosítani. Aki idejön, annak magának kell megoldania, hogy az ülőgarnitúra valahogy hazajusson, és ha az nincs kifogástalan állapotban, panaszt nem tehet.
Különösen fájó pont az is, hogy aki kávégépre, mikrosütőre, netán használt mosógépre vágyik, annak egyelőre biztosan nem itt kell keresgélnie. A központok ugyanis nincsenek feljogosítva arra, hogy az elektromos eszközök biztonságos működését leellenőrizzék, így azokat nem is raktározhatják.
A koordinátor becslése szerint legalább egy év, míg a budapestiekben tudatosul a központok létezése, és minimum két évnek kellene eltelnie ahhoz, hogy a lakosság szokásává váljon idehordania a dolgait. Én azt gondolom, hogy ha valamiképpen az elektronikai cuccok tárolását is meg tudnák oldani, az nagyot lendítene a forgalmon.
Beszéljünk az upcyclingról!
Ez azért is fontos lenne, mert a lehetőség, hogy egy ilyen központ maga legyen a lakosság környezettudatos felének paradicsoma, nagyon is megvan, főként, hogy egy tiszta, átlátható, mindenféle szagtól mentes, a többi telephez képest nagyobb méretű hulladékudvar is tartozik hozzá.
Hogy ezt miért kell megemlítenünk, ahhoz vessünk egy pillantást a hulladékpiramisra:
Egy háztartás akkor bánik okosan a hulladékával, ha eleve kevesebb szemetet termel. Ezért a megelőzés áll minden esetben a hulladékpiramis legtetején, erre kell alapjáraton törekednünk. Ha mégis felhalmozunk olyan dolgokat, amelyekre már nincs szükségünk (de még nem számítanak szemétnek), akkor jön a következő, még szintén környezetkímélő lépcsőfok, az újrahasználat. Ebbe a kategóriába tartozik, amikor konzervdobozból készítünk ceruzatartót, befőttesüvegből lámpabúrát, kerékpárbelsőből táskát varratunk, vagy amikor a kinyomtatott lap hátuljára jegyzetelünk – ilyenkor továbbhasznosítjuk, feljavítjuk a tönkrement tárgyainkat. De a SZÚK-ok is ebbe a kategóriába esnek. A feljavítást angolul upcyclingnak hívják, és itthon a recyclinggal ellentétben még mindig nem beszélünk róla eleget, pedig ez általában környezetbarátabb eljárásokat takar, mint az újrahasznosítás.
Ahhoz, hogy lássuk az újrahasznosítási központok jelentőségét, tudnunk kell, hogy ha a lomjainkat kidobáljuk, akkor azok vagy a szemétégetőbe vagy a pusztazámori lerakóba kerülnek. A most a bemutatórében látható fémtartalmú dolgok, tehát például a régi szobabicikli, a gyertyatartó és a rugós kanapék is biztosan mind mehettek volna a „bányába”, ha eredeti tulajdonosuk nem ad nekik még egy esélyt.
Mi lesz azzal a szeméttel, amit már nem tudunk újragondolni?
Egyrészt újra lehet hasznosítani annak egy részét. Az FKF felmérése szerint a budapesti lakosok vegyesen gyűjtött szemetében még mindig 37,5 százalékban fordulnak elő olyan anyagok, amelyeket újra lehetne hasznosítani, amelyeket tehát szelekítven kellett volna gyűjteni. 2015-ben több mint 500 ezer tonna volt a fővárosi kommunális hulladék, és ebből csak 66 ezer tonna a szelektív. Legnagyobb részt egyébként papírt, zöldhulladékot és műanyagot/fémet gyűjtöttek külön a fővárosiak.
Ha viszont a szemét nem jut el az újrahasznosító üzemekig, akkor a fővárosnak két választása van: vagy elégeti, vagy a föld alá temeti az anyagot. Nyilván az utóbbi a legrosszabb, ami történhet a szeméttel (és a környezettel), az elégetés még mindig egy fokkal jobb megoldás. Mert ha nem is az összes elégetett hulladékból tudnak energiát előállítani, azért még így is a szemétből termelt villamosenergia 50 ezer lakos éves szükségletét fedezi, az előállított távhő pedig nagyjából 15 ezer lakás számára biztosít fűtést és melegvíz-ellátást.
Hulladékudvar
Fotó: Adrián Zoltán – OrigoAz energiatermelés hatékonyságát úgy tudjuk fokozni, ha a teljeséggel használhatatlan lomjainkat hulladékudvarba (például az említett XV. kerületibe) visszük, így 3-szor, 4-szer több energetikai lomot tudnak az FKF-esek begyűjteni, mint amennyit csak a lomtalanítások során össze tudnának szedni. Lomnak számít minden, ami nem tartalmaz fémet, tehát még a műanyag szék is tökéletes égetésre.
A fővárosnak 17 hulladékudvara van, ezek nagy részén az egyszerű csomagolási hulladéktól kezdve a veszélyes hulladékon át bármit le lehet adni, a sütőolaj, a mosogatószer, festék, akkumulátor, gumiabroncs, növényvédőszerek és az elektronikai hulladékok is megkapját itt a saját konténerülket. A három legnagyobb udvarban (ezek közül kettő az újrahasznosítási központok mellett van) tárolnak lomot is, a hulladék leadása pedig bizonyos mennyiségig a helyieknek ingyenes.
A konténerek belseje
Fotó: Adrián Zoltán – Origo(Címlap: Adrián Zoltán – Origo)