Miatta lett menő a gyűlölködés, aztán jól pofára esett

2017.03.21. 08:13
Milo Yiannopoulos addig játszotta kedvenc szerepét, a fékezhetetlen, szélsőjobbos botrányhőst, míg végül sikerült túlfeszítenie a húrt, és kitrollkodta magát a szalonképes nyilvánosságból. Az igazi kérdés persze épp az, hogy miként kerülthetett oda be egyáltalán.

A 32 éves Milo Yiannopoulos felemelkedése és bukása tanulságos történet: ízelítőt ad abból, milyen veszélyeket rejt magában, ha a politika tényleg maga mögött hagyja a komolyan vehető hírek világát, és végleg összeforr a show-biznisszel. Yiannopoulos az utóbbi években rengeteget tett a gyűlöletbeszéd rehabilitációjáért, kitartó munkával lett az internetes trollkultúra poszterfiúja, és november óta joggal érezte úgy, hogy most jött el igazán az ő ideje. Nem véletlen, hogy kirobbanó örömmel fogadta Trump megválasztását, akire egyfajta apafiguraként tekint, és rendszeresen csak „Daddy”-ként emlegeti.

Yiannopoulos az, aki meleg bevándorlóként is simán felszólal a melegjogok és a bevándorlás ellen, és az önmagukat a szólásszabadság védelmezőinek tekintő netes trollok szőkített messiásaként ünnepli magát, profi módon használva ki a közösségi hálók bugyraiban fortyogó dühöt a saját népszerűsítésére. Ugyan nehéz lenne eldönteni, hogy harsány állításait mennyire gondolja komolyan, de ez valójában egy fikarcnyit sem számít.

Forrás: Salon

Mert mindez persze a hírnévről és csakis a hírnévről szól. Ezért játszik Yiannopoulos állandóan a tűzzel, ezért él-hal a botrányokért és a vad sértegetésbe torkolló vitákért, amelyeket tudatos stratégiaként használ a figyelem megszerzésére. Ez a taktika egészen sokáig be is jött neki, hisz miután komplett kis online trollhadsereget toborozott magának csaknem kétmillió Facebook-követővel, akkorára dagasztotta a brandjét, hogy már a konzervatív establishment számára is tényezővé vált.

Másfél hete még az új elnökkel szoros szövetségben álló Breitbart News sztárszerzője volt, az egyik legnagyobb amerikai könyvkiadó készült kiadni Dangerous című memoárját, előadónak kérték fel egy prominens republikánus konferenciára, ahol maga Trump is felszólalt, és egyre többször tűnt fel vendégként nagy nézettségű tévéműsorokban is.

Túlfeszítette a húrt

Az önmagát sérthetetlennek képzelő Yiannopoulos azonban végül csak túlfeszítette a húrt. Mégpedig azzal, hogy bagatellizálta a pedofíliát egy podcastban, gyakorlatilag felmentve a kiskorúakkal szexuális kapcsolatra lépő férfiakat. A neten keringő felvétel hirtelen reflektorfénybe került, és hatalmas port kavart. Ezután pedig már hiába vezekelt nyilvánosan Yiannaopoulos, hiába beszélt félreértésről, tüntette fel magát áldozatként, és hiába kért életében először bocsánatot: az évek alatt építgetett kártyavár egy csapásra összedőlt. A Simon and Schuster visszavonta a könyvszerződést, a CPAC-konferencia programjából kirakták, és még a gyűlöletkeltésben nem túl finnyás Breitbart is kihátrált mögüle.

Forrás: AFP/2017 Getty Images/Drew Angerer

Persze többen felhívták a figyelmet a nagy hörgés és felháborodás mögött lappangó álszentségre is. Hiszen Yiannopoulos már régóta teli szájjal fröcsögött és uszított egy csomó kisebbség vagy nagyjából bárki ellen, aki épp eszébe jutott, mégis egyre közelebb araszolt a konzervatívok és a show-biznisz fősodrához. Amíg széles körben osztott és a kocsmaasztalok mellett is gyakran hangoztatott előítéleteket harsogott, addig teljesen sértetlen maradt. Csak akkor lett hirtelen vállalhatatlan, mikor berobbantak a pedofíliát mentegető megjegyzései a közbeszédbe. Ez az eset egyfelől azt mutatja, hogy az igazság utáni és píszítlenített világban is van legalább egy határ, amelyet nem lehet büntetlenül átlépni, ha az ember azt akarja, hogy komolyan vegyék. Ám közben arra is rávilágít, milyen aggasztóan messze húzódik ez a vonal az ideálistól, és mennyi álszentség övezi.

Arcot adott a gyűlölködésnek

De hogy lett egy brit techújságíróból az amerikai szélsőjobb poszterfiúja? Yiannopoulos nagy húzása az volt, hogy a felemelkedőben lévő trollkultúra élére állt, és laza, trendi arcot kölcsönzött a zsigeri gyűlölködésnek. Mert nyilván sokkal izgalmasabb és zavarba ejtőbb, ha egy fiatal, látványosan meleg, szőkített, extravagáns ruhákban parádézó brit újságíró szólja le a melegeket, a transzneműeket, a nőket vagy épp a feketéket, mint ha valaki olyan teszi ezt, aki első ránézésre passzol a szélsőjobbos sztereotípiába.

Különben is, lehet az rasszista egyáltalán, aki lépten-nyomon hirdeti, hogy a fekete farkat szereti igazán? Mondhat bárki veszélyes ostobaságot, ha egyszer imádnivaló és eleve intellektuálisnak ható brit akcentusa van? És lehetnek vállalhatatlan állításai a pedofíliáról, ha gyerekként maga is molesztálás áldozata volt? A válasz természetesen mindegyik kérdésre „igen”, ám Yiannopoulos sikeresen használta védőpajzsként identitását, miközben gondolkodás nélkül sértegetett komplett társadalmi csoportokat.

Ki az igazi áldozat? Hát a troll!

És épp ez az álszent mártírkodás jelenti nagy pszichológiai trükkjét: a másokat zaklató trollt korunk szegény, kisemmizett és elnyomott áldozataként mutatta föl, akitől megtagadják a szólásszabadság jogát egy politikailag korrekt, balos véleménydiktatúra jegyében, és ez rákos daganatként burjánzik a társadalomban

Ezzel az áldozati szereppel márpedig jó sokan tudtak azonosulni. Yiannopoulos először egy szűkebb szubkultúra, a gamerek dühét használta felhajtóerőként, amikor a Gamergate-mozgalom élére állt, annak ellenére, hogy ő persze magasról tett a játékokra és a gamerekre is. Ez az online csoport a píszí-terror hódítása ellen tiltakozott, amely szerintük teljesen hazavágja a játékipart az állandó önkorlátozásaival. A nemes jogvédő háború persze hamar átcsapott durva internetes zaklatásba a #GamerGate hashtag égöve alatt.

A szólás szabadságharcosa

Yiannopoulos a gamerektől aztán dobbantott egy szélesebb közösséghez, és az alt-right arca lett, amely hasonló frusztrációkra épült, csak már a teljes társadalommal kapcsolatban. Bár a mozgalom zászlaja alatt sokféle radikális nézőpont keveredik, a közös tétel egyértelműen az, hogy Amerikának egy „alternatív”, azaz korszerűbb, szókimondóbb és természetesen radikálisabb jobboldalra van szüksége, a liberális nyelvi és értékterrornak túlzottan behódoló konzervatív elit pedig rég megérett a pusztulásra.

Forrás: AFP/2016 Getty Images/Drew Angerer

A Donald Trump idegenellenes és szexista kirohanásait „tabudöntögető igazmondásként” üdvözlő mozgalom csak tavaly, az elnökválasztási kampány során robbant be a köztudatba. Zászlóshajójuk épp a Breitbart volt, amelynek ekkorra már Yiannopoulos volt a legnagyobb sztárszerzője (az oldalt felfuttató Stephen Bannon augusztusban igazolt át Trump kampányához, ma pedig az elnök főstratégája). Ebben a felfogásban a szólásszabadság elsősorban a gyűlölködés jogát és a saját begyöpösödött előítéleteinkhez való jogot jelenti, amelyet szerintük lábbal tipor a politikai establishment, amikor megbélyegző címkéket ragaszt a politikai korrektségen túllépő nyilatkozatokra.

Csak fehér férfiaknak

És Yiannopoulos nem lazsált, aktívan folytatta online „szabadságharcát”. Dangerous Faggot című előadásával turnézott az egyetemeken, nosztalgikusan visszasírva a patriarchális társadalmi berendezkedést (ezek a gondolatok azért is rezonálhattak a diákok körében, mert az amerikai campusokon tényleg előfordulnak túlkapásai a safe space-őrületnek, amely olykor az akadémiai szabadság kárára védené a hallgatók kulturális érzékenységét).

Yiannopoulos Privilige Grant néven még egyetemi ösztöndíjat is alapított, amelyre kizárólag fehér férfiak pályázhattak, hogy „egyenlő esélyekkel” indulhassanak a szerinte privilegizált feketékkel, nőkkel és etnikai kisebbségekkel szemben. Saját születésnapját pedig a patriarchátus világnapjává nyilvánította, amikor a lehető leggyűlöletesebb módon kell kifejezniük a maszkulinitásukat a feminizmus által elnyomott férfiaknak.

Ezt az aktivizmust egészítették ki a breitbartos cikkek: hol arról írt, hogy a fogamzásgátlás csúffá teszi és megőrjíti a nőket, hol javaslattal állt elő az online zaklatások elkerülésére: szerinte a legjobb, ha a nők egyszerűen távol maradnak az internettől, amelyet úgyis a férfiak találtak fel. „Ha egyszer ennyire nyomorultul érzik ott magukat, mindenkinek jobb lenne, a ha egyszerűen kilépnének. Menjenek vissza bridzsezni, shoppingolni, almáspite-recepteket rendezgetni, vagy akármit, amit a nők szoktak a szabadidejükben csinálni.”

A tavaly 49 halottat követelő floridai merénylet után pedig leszögezte, hogy ez nem az iszlám radikalizmus vagy a terrorcsoportok, hanem az összes muszlim hibája volt. Amerikának muszlimproblémája van. Itt fontos a szóhasználat, mert nem az iszlám radikalizmus, az ISIS, az al-Kaida vagy a tálibok jelentik a problémát: a szombati terrortámadás a mainstream iszlám értékek kifejeződése volt – írta, megbélyegezve egy teljes vallási közösséget.

Mikor Bill Maher népszerű vitaműsorában a transzneműek zaklatásai és nyilvános megszégyenítései miatt vonták kérdőre, azzal válaszolt, hogy ő csak szeretné megvédeni a fenyegetéstől a nőket és a gyerekeket, hiszen a bűnügyi nyilvántartás is azt mutatja, hogy a transzneműek gyakran válnak bűncselekmények részeseivé. Erről hamar kiderült, hogy véletlenül igaz is, csak épp fordított előjellel, mint Yiannopoulos állította: a transzneműek jelentik ugyanis az egyik legveszélyeztetettebb csoportot, sokkal gyakrabban lesznek erőszakos bűncselekmény áldozatai, mint bármilyen más kisebbség.

Forrás: AFP/2017 Getty Images/Drew Angerer

Mindegy, csak forrjon a levegő

A felsorolást hosszan lehetne folytatni, de fölösleges. Yiannopoulost ugyanis láthatóan nem a tények és a megalapozott viták érdeklik, csak az, hogy állandóan forrjon körülötte a levegő, álljon a bál, hisz legalább addig is róla van szó. Ezért is fogadta olyan kaján elégedettséggel, amikor meghívása hírére zavargások törtek ki a Berkeley-n, vagy amikor letiltották a Twitterről, mert zaklatóhadjáratot vezényelt a Szellemirtók egyik színésznője, Leslie Jones ellen.

Yiannopoulos pályája mindezek ellenére egyre följebb ívelt, és kezdett már kiemelkedni az internetes szubkultúra virtuális dühöngőjéből. Hiába a zaklatások, a rasszista és szexista megjegyzések: Bill Maher kesztyűs kézzel bánt vele a műsorban, a könyvét megrendelték, és ennek tudatában hívták előadni a prominens konzervatív rendezvényre, a múlt héten megtartott CPAC-konferenciára is. Csak a pedofíliáról tett megjegyzései vágták ki a biztosítékot annyira, hogy mindez kútba essen. Persze Yiannopoulos ettől még nem tűnik el, biztos talál majd új kiadót a könyvére, és több millió alt-rightos követője sem pártol el tőle, sőt, egyre elszántabban védik és ünneplik majd hősüket a közösségi hálókón. A nagy felhajtás bizonyos szempontból még jól is jött neki, hiszen csak növelte az ismertségét, de a mainstream nyilvánosságból egy időre biztosan kiírta magát.

Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Olivier Douliery

Valóságshow a Fehér Házban

A probléma úgysem róla szól, hiszen mindig is voltak és lesznek hozzá hasonló narcisztikus figyelemhajhászok a média különböző bugyraiban. Az ő eddigi diadalmenete viszont egy látványos tünete annak az aggasztó átalakulásnak, ami Amerikában és a világban jelenleg zajlik, és aminek Trump megválasztása jelenti az eddigi legfontosabb győzelmét. Mindez egy olyan korszak rémképét vetíti elénk, amelyben meggyengülhet az olykor észérveknek is helyet adó „mértékadó" nyilvánosság szerepe, és helyette a valóságshow-k zajos, kaotikus dramaturgiája szervezi majd a közbeszédet. 

És ez nem idealizálása az eddigi időszaknak. A politikai cirkusz és az indulatos vélemények persze mindig is a közélet részét képezték, ám itt egy új szintje dereng föl a politika és a show biznisz szövetségének. Egy olyan világé, ahol az igazmondásnak és a racionális vitának már a látszatát sem kell fönntartani, ahol nincsenek közösen elfogadott tények, amelyek alapján elindulhatna a közéleti vita, az indulatok felkorbácsolása pedig sokkal fontosabbá válik az észszerű kompromisszumoknál. Ahol az amerikai elnök pironkodás nélkül kijelentheti, hogy mostantól minden, számára negatív közvélemény-kutatási eredmény egyszerű kamuhír, és nem röhögi arcba egy emberként a teljes közvélemény. És ahol már a South Park alkotói is bedobják a törölközőt, mert nem tudnak abszurdabbat kitalálni a valóságnál. 

(Címlapi kép: AFP)