Az európai munkáltatók megtilthatják a fejkendő viselését

Ennek viszont az a feltétele, hogy a munkahelyek belső szabályzatában rögzítve legyen, hogy minden alkalmazottól elvárják a „semleges öltözködést”, és a vallási vagy a politikai irányultság egyértelmű jelzésének tiltására vonatkozó igény nem érkezhet az ügyfél felől.
A meghozott döntés azért nagyon fontos, mert az Európai Bíróság most először hozott rendelkezést abban az ügyben, hogy a munkahelyeken meg lehet-e tiltani a muszlim alkalmazottaknak a fejkendő hordását.
Ezt megelőzően történt ugyanis, hogy a belgiumi G4S cégtől kirúgták a recepcióst, mivel a vallási előírásainak megfelelően kendőt viselt. Samira Achbita akkor már három éve volt a cég alkalmazottja, de korábban nem takarta el a haját. A kirúgását követően azt nyilatkozta, hogy ezzel tulajdonképpen a vallása miatt diszkriminálták őt a felettesei. A G4S ugyanakkor hangsúlyozta, hogy nemcsak a muszlim alkalmazottaknak, hanem minden dolgozójuknak megtiltották, hogy a politikai, vallási, filozófiai hovatartozásnak egyértelmű szimbólumát viseljék, ezért szerintük Achbita kirúgása nem volt diszkriminatív.
(Címlap: Photononstop/Eric Audras / Onoky / Photononstop/Eric Audras)